Meg is változtatták miatta a film megjelenésének dátumát.
Azt gondolhatnánk, a horror nagyágyú Jason Blum már semmitől sem ijed meg, hiszen olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Parajelenségek, az Insidious, a Tűnj el!, a Széttörve, a Halloween, vagy éppen A láthatatlan ember, és még sorolhatnánk. A legújabb nagy dobása Az ördögűző: A hívő című film kapcsán árulta el, hogy egyvalami azonban még mindig képes megrémíteni őt, ez pedig nem más, mint Taylor Swift.
A kereken 50 éve megjelent horror klasszikus, Az ördögűző folytatásának és az énekesnő rekordokat döntögető, The Eras Tour turnéjából készült koncertfilmjének az Egyesült Államokban egy napon, október 13-án lett volta a premierje, azonban, mint sok másik alkotás, Az ördögűző: A hívő megjelenését is megváltoztatták emiatt.
Ott volt egy a csodálatos dátum, október 13., péntek, ami a lehető legjobb nap egy horrorfilm bemutatójára. Nyilvánvalóan fejet hajtottunk Taylor előtt, és más napra tettük át a premiert. Az egyetlen dolog, ami halálra rémít, az Taylor Swift
– ecsetelte Blum az ET-nek.
Nem a premierdátum megváltoztatása volt egyébként a producer első gondolata. Taylor bejelentése után úgy gondolta, jót tesz majd a The Eras Tour koncertfilm a saját filmje hype-jának, pont, mint amikor idén nyáron egy napon jelent meg a Barbie és az Oppenheimer, és egyfajta fenomén lett belőle „Barbenheimer” néven.
De túl kockázatos lett volna, hiszen nem tudjuk, hogy az embereket érdekelné-e az „Exorswift”.
Az ördögűző új része így végül október 6-án kerül bemutatásra az Egyesült Államokban, azonban a magyar premier nem változott: itthon október 12-től nézhetjük a mozikban.
Taylor koncertfilmjét is bemutatják hazánkban, azonban egy kicsit később, mint a legtöbb országban, itthon ugyanis november 3-án kerül a mozikba.