Az alkotás jövő februárban érkezik a mozikba.
Pár perc erejéig idén már láthattuk a mozivásznon Dua Lipát a hatalmas sikernek örvendő Barbie filmben, melyben Sellő Barbie-t alakította, jövőre pedig érkezik az énekesnő második filmje is. Az Argylle: A szuperkém című alkotást több, mint két éve jelentették be, és eredeti tervek szerint már tavaly megjelent volna az Apple TV+-on, ám a premiert 2024-re tolták – jó hír azonban, hogy így legalább a mozikban is lesz lehetőségünk megnézni. Most pedig a az alkotás első előzetese is befutott, magyar szinkronnal is, amiben már most egy nagy plot twistről rántották le a leplet.
A bejelentéskor ugyanis annyit árultak el a történetről a készítők, hogy a világ legjobb kéme, Argylle egész bolygót átívelő kalandjait mutatja be – azonban, mint kiderült, a címadó főhős az alkotásban is csak a képzelet szüleménye, akit egy írónő álmodott meg.
A film hivatalos leírása a következő: Bryce Dallas Howard (Jurassic World-filmek) alakítja Elly Conwayt, aki egy bestseller kémregény-sorozat remeteéletet élő szerzője. Számára az idilli boldogságot az jelenti, ha este otthon ülhet a számítógépével és a macskájával, Alfie-val. Ám amikor Elly fikciós könyveinek cselekménye – melyek középpontjában az Argylle nevű szuperkém áll, valamint a küldetése, hogy leleplezzen egy globális kémszindikátust – tükrözni kezdi egy valódi kémszervezet titkos akcióit, az otthoni csöndes esték múltbéli emlékké válnak. Aiden (az Oscar-díjas Sam Rockwell), a macskaallergiás kém társaságában Elly (Alfie-val a hátizsákjában) menekül, és bejárja a fél világot, hogy mindig egy lépéssel a gyilkosok előtt maradjon, miközben Elly kitalált világa és a való világ közti határok elkezdenek összemosódni.
A kém-vígjátékot 2024. február 1-én mutatják be a hazai mozikban. Dua mellett olyan színészeket láthatunk benne, mint Herny Cavill, Bryce Dallas Howard, Sam Rockwell, Bryan Cranston, Catherine O’Hara, Ariana DeBose, a Barbie-ban is feltűnt John Cena, Samuel L. Jackson, Jing Lusi, Sofia Boutella, vagy éppen Rob Delaney, a rendezői székbe pedig Matthew Vaughn ült.
A készítők egyébként hatalmas sikerre számítanak, és legalább 3 filmet terveznek készíteni a történetből.