Az esemény jövő februárban lesz.
Idén több, mint 4 év kihagyás után a Super Bowlon lépett először színpadra Rihanna, ami több szempontból is emlékezetes volt, hiszen itt jelentette be, hogy második gyermekével várandós. Most pedig lehullott a lepel a jövő évi mérkőzés sztárfellépőjéről is, aki nem más lesz, mint Usher.
Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése, hogy a Super Bowl fellépést is lehúzhatom a bakancslistámról. Alig várom, hogy egy olyan show-val álljak a világ elé, amilyet még azelőtt nem láttak tőlem
– nyilatkozta az énekes.
Az NFL szóvivője úgy fogalmazott, Usher egy ikon, akinek a zenéje egész karrierje során hatalmas hatással volt a popkultúrára, és azt ígérte, olyan műsorral készülnek, amivel történelmet írnak majd.
Szeretnék köszönetet mondani a rajongóimnak, és mindenkinek, aki ezt lehetővé tette
– tette hozzá az előadó.
A 2024-es Super Bowl amerikai idő szerint február 11-én, magyar idő szerint pedig február 12-én, hajnalban kerül megrendezésre.
Az énekes idén ünnepli a karrierjének 30. évfordulóját, és eddig 8 albumot tudhat maga mögött – a kilencedik, Coming Home című lemeze a fellépése napján fog megjelenni. Bőven lesz miből válogatnia a show dallistájához, hiszen olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Nice & Slow, a Yeah!, a Love in This Club, az OMG, vagy éppen a DJ Got Us Fallin’ in Love.
Korábban olyan előadók léptek már fel a mérkőzés félidejében, mint Madonna, a Coldplay, Beyoncé, Lady Gaga, Katy Perry, The Weeknd, vagy éppen Justin Timberlake.