Visszatért Sia, 8 év után érkezik az új albuma is

Íme a Gimme Love!

Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Sia a 2010-es évek egyik legnagyobb slágergyárosa volt, hiszen olyan kislemezekkel bombázta a slágerlistákat, mint a Chandelier, az Alive, a Cheap Thrills, vagy éppen a The Greatest – és akkor még azokról a szerzeményekről nem is esett szó, amiket más előadóknak írt. Az utóbbi években azonban kissé el volt tűnve: elszórtan egy-egy új dalt, kollaborációt, és egy filmzenei albumot leszámítva nem igazán hallottunk felőle.

A legutóbbi stúdióalbuma, a This Is Acting 2016-ban jelent meg, most viszont bejelentette a folyatást, mely a Reasonable Woman címet kapta, és jövő tavasszal kerül a boltok polcaira illetve a streaming platformokra. A bejelentéssel együtt pedig az első ízelítőt is megkaptuk róla: a Gimme Love egy jókedvű, vérbeli Sia track, ami szinte biztos, hogy a rádiós lejátszási listák oszlopos része lesz az elkövetkezendő időszakban.

Az új korong pontos megjelenési dátumát egyelőre nem tudni, azonban valószínűleg májusban érkezik majd, hiszen abban a hónapban küldik ki a rajongóknak az előrendelt bakeliteket.

Íme a lemez borítója: