Tudtad, hogy fél a galamboktól?
Niall Horan 2010-ben, csupán 16 évesen jelentkezett az X Factorba, elmondása szerint azért, hogy a legjobb előadóvá váljon, aki csak lehet. A vágya nem sokra rá be is teljesült, hiszen a One Direction tagjaként az egész világot meghódította, és estéről estére teltházas stadionokban lépett fel. A banda szünetre vonulása után eddig 3 szólólemezzel jelentkezett, melyek szintén nagy sikernek örvendtek, idén pedig karrierje során először Budapesten, a Sziget fesztiválon is fellépett. Íme 15 érdekesség, amit érdemes tudni az énekesről!
1. Az édesapjával töltötte a gyerekkorát

Niall Írországban, Mullingerben látta meg a napvilágot, és 5 éves volt, mikor a szülei elváltak. Ezután egy évig élt az édesanyjával, mielőtt a bátyjával inkább az édesapjukhoz költöztek, így ő nevelte fel a két srácot.
2. Magától tanult meg gitározni
A bátyja, Greg, karácsonyra vett egy gitárt, a 11 éves Niallnek pedig annyira megtetszett a hangszer, hogy szeretett volna megtanulni játszani rajta. Elkezdett tehát oktatóvideókat nézni Youtube-on, végül így tanította meg magát gitározni.
3. Egyszer ő volt a Derby County kabalafigurája

Négy éves kora óra rajong a fociért, és a Derby County szurkolója. Olyannyira, hogy egy 2006-os meccsükön ő volt a csapat kabalafigurája!
4. A nagynénje fedezte fel
Egy családtagja, egész pontosan a nagynénje fedezte fel a tehetségét: egy nap együtt utaztak a kocsiban, mikor Niall elkezdett énekelni, a nagynéni pedig hirtelen azt hitte, hogy a rádió szól, annyira jó volt a srác hangja!
5. Nem nyűgözte le mind a négy zsűritagot
16 évesen jelentkezett az X Factorba, miután már többször fellépett a szülővárosában különböző rendezvényeken, ám nem sikerült mind a négy zsűritagot lenyűgöznie. Ne-Yo So Sick című dalát énekelte, mellyel sikerült meggyőznie Simon Cowellt és Louis Walsh-t, azonban Cheryl és Katy Perry elsőre nem voltak elájulva a srác tehetségétől.
6. Az ír Justin Bieber
Mint ahogy a bemutatkozó videójában is elmondta, akkoriban sokan hasonlították Justin Bieberhez, és nem alaptalanul. A meghallgatáson, amíg kint várt, a kanadai énekes One Time című slágerét énekelte a tömegnek.
7. A legkevesebb szólórész

A One Direction debütáló lemezén, az Up All Night-on mindössze 1 perc 25 másodpercet énekel szólóban – kevesebbet, mint bármelyik másik srác ötük közül.
8. Túl lusta volt írni
A fanoknak feltűnhetett, hogy a One Direction dalai közül nem sokat írt Niall, ennek pedig egyszerű oka van: saját bevallása szerint akkoriban túl lusta volt a dalszerzéshez! Szerencsére a szólóalbumain sokkal nagyobb kreatív szabadságot kapott, így minden egyes dalt saját maga írt rajtuk.
9. Klausztrofóbiás
Az énekes klausztrofóbiában szenved, erről pedig az édesapja mesélt részletesebben a Sunday Mirrornak:
Folyamatosan rajongók veszik körbe, nem sok helyet hagyva neki. Azt mondja, sokszor rémisztő élmény, például mikor egy reptéren van, és körbeállják a kocsijukat, előjön a klausztrofóbiája.
10. Fél a galamboktól
Szorongani kezdek, mikor a fellépések előtt látom, hogy galambok repkednek a helyszínen. Azóta félek tőlük, mióta egyszer egy galamb berepült a fürdőszobaablakomon, és megtámadott, miközben a dolgomat végeztem! Teljesen kibuktam tőle
– árulta el Niall.
11. Ilyen számára az ideális pihenés
A The Hits Radionak ecsetelte, hogy néz ki számára az ideális pihenés: ledől a kanapéra és felteszi a lábát. Ha hétfő van, focit néz, hétközben filmeket, hétvégén pedig sportműsorokat, emellett pedig Playstationnel is szeret játszani.
12. Balkezes
Nagyjából 10 emberből 1 születik balkezesnek!
13. Egy francia cserediákkal csókolózott először
11-12 éves korában, egy francia cserediákkal történt meg az első csókja, elmondása szerint pedig rettentően izgult előtte.
14. Imádja a zsiráfokat
Egyik kedvenc állata a zsiráf. Hogy miért?
Mert olyan hosszúak! Én is szeretnék zsiráf lenni, talán akkor magasabb lennék
– ecsetelte.
Niall egyébként 173 cm magas.
15. Niall kedvencei

Kedvenc színei a zöld és a kék, kedvenc dala a Viva La Vida a Coldplaytől, kedvenc filmje a Grease, kedvenc étele pedig a pizza.