Nem lustálkodik idén az énekes.
Kevesebb, mint 4 hónapja jelent meg Ed Sheeran legutóbbi albuma, a – (Subtract), de máris bejelentette a következőt, ami ráadásul már a nyakunkon van. A korong, mely szeptember 29-én kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra, az Autumn Variations névre lett keresztelve, és ahogy a címéből is kiderül, az őszi napokra íródott.
Múlt ősszel észrevettem, hogy rengeteg változás történt az életünkben a barátaimmal. A nyári hőség után a dolgok vagy lenyugodtak, és a helyükre billentek, vagy szétestek, krízispontra jutottak, és összeomlottak. A dalszerzés rengeteget segített nekem abban, hogy megértsem az érzelmeimet és elfogadjam őket, amikor tavaly év elején egy nehéz időszakon mentem keresztül. Mikor megtudtam, mi folyik a barátaimmal, ismét dalokat kezdtem írni, van, amiket az ő szemszögükből, és van, amiket a sajátomból, hogy megörökítsem, akkoriban hogyan látták a világot ők, és hogyan láttam én. Volt, aki repesett a szerelemtől, vagy épp az új barátságoktól, és volt, aki maga alatt volt, mert összetört a szíve, depressziós, magányos volt, és össze volt zavarodva
– írta a bejelentő videója mellé.
Az énekes elárulta, hogy ez az első album, amit a saját kiadóján keresztül jelentet meg, azonban azt is hozzátette, hogy semmilyen elvárása nincsen a lemez felé. Az inspirációt a brit zeneszerző, Edward Elgar szolgáltatta hozzá, akinek az 1898. és 1899. között készült Enigma Variations című művét 14 barátja ihlette – ennek fényében pedig Ed korongján is 14 track kap majd helyet.
Az anyag nagyjából ugyanakkor készült, mint a – (Subtract), és ugyanúgy Aaron Dessnerrel közösen dolgozott rajta.
Úgy érzem, Aaron csodálatosan megragadta zeneileg az ősz érzését, és remélem, mindenkinek legalább annyira tetszeni fog, amennyire én szeretem
– írta Ed.
Íme az album dallistája:
- Magical
- England
- Amazing
- Plastic Bag
- Blue
- American Town
- That’s On Me
- Page
- Midnight
- Spring
- Punchline
- When Will I Be Alright
- The Day I Was Born
- Head > Heals
A lemezt ide kattintva tudjátok előrendelni.