© MUSICDAILY

Niall Horan és David Guetta elvitte a showt a Sziget szombati napján

Folytatódik a Sziget: a harmadik napot csodálatos előadók léptek színpadra a fesztiválon, volt itt Mimi Webb – akivel hamarosan az interjúnkat is közzétesszük -, Two Feet, Niall Horan, aki több ezer ember tinédzserkori álmát váltotta valóra koncertjével. De volt David Guetta, Halott Pénz és Noëp is, akivel szintén leültünk beszélgetni.

Mimi Webb

© MUSICDAILY

Nehéz dolga volt a nagyszínpad második idősávjában színpadra lépő brit Mimi Webbnek, ugyanis a Halott Pénz után és közvetlenül Niall Horan előtt kellett az amúgy is izzadt tömeget bemelegítenie. Szerencsére bájával, kedvességével és egyébként elképesztő hangjával ezt sikerült megtennie. Legnagyobb slágerei, mint a Red Flags, House on Fire, vagy a Good Without, mellett elhozott már-már elfeledett albumdalokat is az Amelia című debütáló anyagáról. A koncert 10/10-es volt, Mimi tisztában volt státuszával, ő volt az aki énekelt, nem a tömegtől várta, hogy fenntartsák a showt, hanem ő maga volt érte a felelős. Spoiler: az interjúnk alatt tanítottuk magyarul az énekesnőt, akinek nem igazán ment a „szeretlek” szócska.

Koncert highlightok: Ghost of You, Is It Possible, House on Fire,
David Guetta

© MUSICDAILY

Szinte hihetetlen, de David Guetta az az előadó, aki az elmúlt évtizedekben minden évben sikerül újjászületnie és egy vadonatúj oldalát megmutatnia és minden évben egy olyan slágert termel ki magából, amit nem lehet kiirtani a rádiókból. Ez pedig a Szigeten is megmutatkozott, hiszen brutális embertömeg gyűlt össze a legendás DJ headline showjára.

Niall Horan

© MUSICDAILY

Niall Horan hamar belopta magát a fesztiválozók szívébe: Mimi Webb után pedig nem is igazán ürült ki a Nagyszínpad előtti rész. Valahogy idén sikerült úgy összeválogatni a Nagyszínpados fellépőket, hogy szinte tökéletes kiegészítői egymásnak és egy közönséget szolgálnak ki – ezzel pedig egy rakat konfliktust is sikerült elkerülni. Niall egyébként papírforma volt, hozta a kötelezőt és levett mindenkit a lábáról a gitárjával és tehetségével. Az sem panaszkodhat, aki várta a One Direction pillanatot, az is meg volt a Story of My Life c. dallal, az is befért a 14 dal közé, amivel színpadra állt. A tömeg a Nice to Meet Ya számra teljesen megőrült, ezt az energiát pedig a Slow Hands utolsó másodpercéig fenntartották.

Koncert highlightok: Nice to Meet Ya, Story of My Life, This Town,

Ma pedig folytatódik a 6 nap kikapcsolódás, lesz Arlo Parks, ADONXS, Baby Queen és Mumford & Sons is.