Új dallal jelentkezett az idei Szigeten is fellépő ADONXS

Megérkezett a No Common Measure!

Megjelent az idei Szigeten is fellépő szlovák énekes, ADONXS legújabb dala, mely a No Common Measure címet kapta. Az előadó elmondása szerint a szerzeménnyel azon egyedi és tehetséges művészek előtt tiszteleg, akik nagy hatással voltak a munkásságára, és a karrierje kezdetétől mellette álltak, ez pedig már a címéből is kiderül. 

A “common measure” kifejezés ugyanis a költészetben használatos, és egyfajta keresztrímre utal – ezt a metaforát húzta rá ADONXS az őt inspiráló művészekkel való kapcsolatára.

A trackhez videó is forgott, melyet Prágában, az Andaz hotelben és a Tretter’s bárban vettek fel.

Az előadó, aki nem csak énekesként, hanem dalszerzőként, táncosként, és modellként is tevékenykedik, a londoni British and Irish Modern Music Institute-ban szerzett diplomát, majd 2021-ben benevezett Csehország és Szlovákia közös tehetségkutatójára, a SuperStarra, amit meg is nyert. Debütáló albuma, az Age of Adonxs tavaly jelent meg, a Moving On és a Game című kislemezei pedig hetekig uralták mindkét ország slágerlistáit. 

Az énekest idén augusztus 13-án, a Szigeten élőben is láthatja a magyar közönség, egy napon olyan előadókkal, mint Tom GrennanBaby QueenArlo Parks, vagy éppen a Mumford & Sons