Befutott a Vörös, fehér és királykék hivatalos előzetese

Augusztusban érkezik a film az Amazon Prime Video-ra. 

A napokban az első pár jelenetet kaptuk meg belőle, most pedig a hivatalos előzetes is megérkezett a Vörös, fehér és királykék című filmhez. A két perces videóban természetesen a két főhős, a brit herceg Henry és az amerikai elnök fia, Alex közötti románc kerül előtérbe, ami egyébként egy balhéval és egy tortával kezdődött egy királyi esküvőn.

Először csak egy jól kitervelt RP-fogásnak indul a barátságuk, azonban hamarosan valódi érzelmeket kezdenek táplálni egymás iránt, ami csak még tovább bonyolítja a dolgokat. Henry szerepében Nicholas Galitzine-t láthatjuk majd, Alexet pedig Taylor Zakhar Perez személyesíti meg a képernyőn. 

A film Casey McQuiston 2019-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült, a rendezője pedig Matthew Lopez volt. 

2020. elején olvastam el először a könyvet, és nagyjából a 100. oldalnál döntöttem el, hogy ebből filmet akarok csinálni. Teljesen beleszerettem a karakterekbe, és szerettem volna elhozni őket a képernyőre is

– mesélte a rendező az EW-nek.

Az alkotás hivatalos leírása a következő: Mi történik, ha egymásba szeret az amerikai elnök fia és a walesi herceg? Mikor édesanyját megválaszják az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Alex Claremont-Diazból (Taylor Zakhar Perez) azonnal afféle királyi herceg lesz amerikai módra. Jóképű, karizmatikus, zseniális – a mai fiataloknak szóló színarany a marketingcsapat kezében. Csak egyetlen gond van vele: Alex ellenségeskedése egy valódi herceggel, Henryvel az óceán túlpartjáról. És mikor a bulvársajtó kezébe jut egy fénykép Alex és Henry (Nicholas Galitzine) – a walesi trónörökös esküvőjén előadott – botrányos összecsapásáról, ez az amerikai-brit kapcsolatokra is hatást gyakorol. A család- és államfők kárenyhítési tervvel állnak elő: megrendezik a két rivális megbékélését.

Ami eleinte csak az Instagramnak szóló, megrendezett barátság, hamarosan elmélyül, és veszélyesebb lesz, mint azt akár Alex, akár Henry valaha várta volna. Hamarosan Alex azon kapja magát, hogy romantikus kapcsolatba bonyolódott a korántsem régimódi Henryvel, ami befolyásolhatja az elnökválasztási kampányt, a feje tetejére állíthat két országot, és kérlelhetetlenül felveti a kérdést: a szerelem végső soron megmentheti a világot? Miből merítsenek elég bátorságot, és lesz-e akkora hatalmuk, hogy azok legyenek, akiknek lenniük kell? Hogyan érjék el, hogy a valódi énjüket is kifejezhessék a politikai protokoll lépéseiben?

Vörös, fehér és királykék az amerikai premierrel egy időben, augusztus 11-től lesz elérhető hazánkban is, az Amazon Prime Video-n.