Kiderült az is, mikor érkezik második lemeze.
Közösségi média oldalain jelentette be 2021. nagy felfedezettje, Olivia Rodrigo, hogy mikor és milyen címmel érkezik karrierje második lemeze – ja, és a borítóról is lerántotta a leplet.
Igaz, még bő 2 hónapot kell várni a GUTS című albuma érkezéséig, a lemez első kislemeze most pénteken érkezik Vampire címmel. A dalt tartalmazó korong szeptember 8-tól, péntektől lesz elérhető. A bejelentéssel egyidőben Rodrigo a borítót is bemutatta, ami eléggé hasonlít a rekordokat döntögető SOUR c. lemezének borítójára, de sokkal felnőttesebb és vadabb: ugyanúgy lila háttérben, de mostmár fekszik, lekopott körömlakkal.
A második, GUTS című lemezem szeptember 8-án érkezik, nagyon büszke vagyok a korongra és alig várom, hogy megoszthassam veletek! Már elő tudjátok rendelni! xoxoxoxo ❤️
– írta Instagram és Twitter oldalán.
A bejelentéssel egyidőben publikálásra került sajtóanyagokból kiderült, hogy a lemezben hallhatjuk az énekesnőben felgyűlt feszültséget és mindent kiírt magából dalain keresztül. Azt is elárulta, hogy abban az évben vette fel a korong nagy részét, amikor az egész élete a feje tetején állt.
A lemez a fájdalmaimról és arról szól, hogy próbálom kitalálni, ki is vagyok valójában. Úgy érzem, hogy 10 évet öregedtem 18 és 20 között – nagyon intenzív időszaka volt ez az életemnek. Szerintem igazából ez csak egy része a természetes felnövés folyamatának és remélem, a lemezem ezt is fogja tükrözni. Az album nagy részét 19 évesen vettem fel. Ez az év tele volt zűrzavarral, hibákkal és a jó öreg tini-szorongással.
A pénteken érkező dalából pedig két, nagyon rövid részlet hallható, ha felhívjuk a vampire-hotline-t.