Új zenével kezdi a nyarat Conan Gray

Íme a Never Ending Song!

Bár még egy év sem telt el azóta, hogy megjelent Conan Gray második albuma, máris új zenével örvendeztette meg a rajongóit. Megérkezett az énekes legújabb dala, mely a Never Ending Song címet kapta, és a ‘80-as évek hangzását idézi. A szerzemény igazán fülbemászó és rádióbarát, ami nem csoda, hiszen a slágergyáros Max Martin volt az egyik producere és a társszerzője.

Valami olyasmit akartam alkotni, ami hűen tükrözi, hogy ki is vagyok én jelenleg. Ünnepelni szerettem volna az érzelmeimet, nem pedig gyászolni őket. Csodálatos érzés, hogy a rajongóimmal együtt változunk és fejlődünk, a Never Ending Song pedig egy új fejezet kezdete. Remélem, átjön, hogy a készítése közben végig mosolyogtam. Boldog nyár elejét nektek

– nyilatkozta az énekes.

A dalhoz videó is forgott, mely tökéletesen átadja a track hangulatát, Conan pedig még táncol is benne.

Reklám 1

Az énekes második albuma tavaly júniusban jelent meg Superache címmel, az év hátralévő részét pedig főként turnézással töltötte. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor érkezik a harmadik korongja, de a szavaiból ítélve valószínűleg már nem kell rá sokat várni, és vidámabb lesz, mint az első kettő.