Eltolta debütáló albuma megjelenését Ashnikko

Ráadásul nem is kevéssel.

Eredetileg június 2-án jelent volna meg Ashnikko első albuma, a WEEDKILLER, azonban az előadó szomorú hírt osztott meg a rajongóival. Elmondása szerint rajta kívülálló okok miatt ugyanis el kellett tolnia a korong megjelenését, méghozzá nem is kevéssel, hanem majdnem 3 hónappal. A lemez így végül augusztus 25-én kerül majd a boltok polcaira és a streaming platformokra.

Rajtam kívülálló okok miatt a WEEDKILLER című albumom augusztus 25-én jelenik meg. Van még pár fejezete a történetnek, mielőtt a végéhez érünk. Tudom, hogy ez a hír csalódást okoz, de rengeteg izgalmas dolog fog történni még addig

– írta a közösségi oldalain.

Bár Twitteren és Instagramon nem fejtette ki, hogy mik azok a rajta kívülálló okok, a Discord szerverén elárulta, hogy megszűnt a kiadója, és ez okozza a csúszást.

Tulajdonképpen mindenféle figyelmeztetés nélkül megszűnt az angol kiadóm, ami azt jelenti, hogy jelenleg nincs marketinges csapatom, az pedig elég fontos egy album megjelenéséhez. Viszont megadták nekem a lehetőséget, hogy megalapítsam a saját alkiadómat, szóval most össze kell szednem egy új csapatot, hogy a debütáló albumom olyan módon jelenhessen meg, ahogy azt megérdemli

– magyarázta.

Bár sok idő van még augusztus végéig, ahogy az előadó is ígérte, nem fog unatkozni hagyni minket addig. Nemrég jelent meg a korong címadó dala, a WEEDKILLER, és a hozzá készült videó, május 24-én pedig újabb szerzeményt mutat meg róla, méghozzá a Possession of a Weapon-t. Az album első kislemeze, a You Make Me Sick! februárban érkezett meg, ezt pedig a Worms követte márciusban.

Ashnikko a lemezzel idén ősszel turnéra is indul, melynek keretein belül Európát is végigjárja, és olyan városokban lép majd fel, mint Koppenhága, Varsó, Berlin, Párizs, Köln, Amszterdam, London, vagy éppen Dublin. Az összes dátumért és a jegyinfókért katt ide!