Tudtad, hogy az apukája miatt nem tetováltatott egy ideig a jobb oldalára?
Lady Gaga 2008-ban robbant be a köztudatba debütáló albumával, onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Az évek során a zene mellett számos más területen is kipróbálta magát, így színésznőként is láthattuk, és egy sminkmárkát is piacra dobott. Eddig 7 stúdióalbumot tudhat maga mögött, köztük két jazz albumot a legendás Tony Bennett-tel közösen. Íme pár érdekesség, amit érdemes tudni az énekesnőről!
1. Manhattanben született
Gaga a manhattani Lenox Hill kórházban látta meg a napvilágot 1986. március 28-án. Bár gyakrabban mesél húszas évei elejéről, mikor kezdő művészként egy sokkal szerényebb lakásban lakott, már gyerekkorában is jómódban élt. Hét éves korában költözött be szüleivel a 11 emelet magas manhattani Pythian 88 lakása egyikébe, így fiatalkora nagy részét már itt töltötte.
2. Olasz származású…
…és erre rettentően büszke, ahogyan ezt a fenti videó is mutatja! Emellett még francia, és kanadai felmenőkkel is rendelkezik.
3. 4 éves kora óta zenél
4 éves korában kezdett el zongorázni édesanyja hatására, és gyerekkorában végig járt órákra. Elmondása szerint sokkal jobban szeretett hallás után dallamokat játszani, mint kottából.
5. katolikus suliba járt
11 éves korától járt a Convent of the Sacred Heart katolikus lányiskolába, ám nem igazán voltak jó élményei itt. Bár fegyelmezett, jó tanuló volt, nem tudott beilleszkedni, mert túl provokatív és színes volt a stílusa egy ilyen intézményhez.
6. Művésznevét a Queen egyik dala inspirálta
Gaga teljes neve Stefani Joanne Angelina Germanotta. A Lady Gaga művésznevet 2006-ban kezdte el használni, és a Queen Radio Ga Ga című dala inspirálta.
7. Duóban kezdte a munkásságát
2006-ban ismerkedett meg az előadóművész Lady Starlight-tal, aki nagyban inspirálta a stílusát és az imázsát. Duóban léptek fel New York különböző klubjaiban, sőt, még a 2007-es Lollapaloozán is!
8. Egy ideig csak a bal oldalára tetováltatott
Mára már rengeteg minta díszeleg a testének mindkét felén, de volt egy időszak, amikor csak a bal oldalára tetováltatott. Hogy miért? Az édesapja megkérte rá, hogy az egyik oldalát hagyja meg „normálisnak”. Természetesen nem sok idő kellett, mire igencsak zsúfolt kezdett lenni a bal fele, és ezután áttért a jobbra is.
9. Elton John gyermekeinek a keresztanyja
Gaga és Elton nagyon jó barátok, olyannyira, hogy az énekesnő a keresztanyja az énekes két fiának.
10. 10 perc alatt írta a Born This Way-t
A Born This Way dalával az egész világ slágerlistáit meghódította, pedig csupán 10 perc kellett a megírásához!
Olyan volt, mint egy szeplőtelen fogantatás
– mesélte a rövid folyamatról.