A mozikban is bemutathatják Dua Lipa első filmjét

Az alkotás eredetileg csak az Apple TV+-on lett volna látható.

Mint ahogy már mi is beszámoltunk róla, színészként is bemutatkozik Dua Lipa, méghozzá az Argylle című kémdrámában, egy kisebb szerepben. Már azt is tudni lehet, hogy az alkotás idén érkezik az Apple TV+-ra, és eredeti tervek szerint kizárólag a streaming platformon lett volna elérhető, azonban most úgy néz ki, a mozivásznon is bemutatják.

A hírek szerint ugyanis az Apple 1 milliárd dollárt szán arra a költségvetéséből, hogy az Argylle-hez hasonló, saját gyártású filmjeik mozis premiert is kapjanak. Ezzel egyrészt szeretnének komoly versenytársként betörni Hollywoodba, de az elsődleges céljuk vele, hogy népszerűsítsék a platformjukat. Jelenleg átlagosan 20 és 40 millió néző között mozog a feliratkozóik száma, ami ugyan elsőre rengetegnek tűnik, de a Netflix, az HBO Max, és az Amazon Prime Video számai mellett eltörpül. 

Az Argylle a címadó főhős egész bolygót átívelő kalandjait mutatja majd be Henry Cavill-lel a főszerepben, mellette és Dua mellett pedig még feltűnik benne Sam RockwellBryce Dallas HowardBryan CranstonCatherine O’HaraJohn CenaAriana DeBose, vagy éppen Samuel L. Jackson is. Jó hír, hogy Dua nem csak színészkedni, hanem énekelni is fog benne, ugyanis a hírek szerint a filmzenét, és a főcímdalt is ő jegyzi.

Az eredeti tervek szerint tavaly jelent volna meg az alkotás, azonban a premier végül idénre tolódott. Az alkotók egyébként hatalmas sikerre számítanak, és már a bejelentéskor arról beszéltek, hogy legalább 3 filmet terveznek készíteni.