Érkezik Bebe Rexha 3. lemeze

Bejelentette a nagy hírt az énekesnő.

Úgy tűnik, harmadik lemezét már magáról nevezi el Bebe Rexha, ugyanis Bebe című lemeze csatlakozik a debütáló Expectations-höz, illetve az egészen alulértékelt Better Mistakes c. lemezekhez – bejelentette a korong érkezését is az énekesnő.

Miután több helyen elkezdtek szivárogni információk a korongról, illetve a hivatalos borító is napvilágot látott idő előtt, Rexha úgy gondolta, hogy jobban jár, ha ő maga jelenti be bő egy hónap múlva érkező lemezét, ami április 28-tól lesz elérhető.

A korszak két előfutárából az I’m Good (Blue)-ból, illetve a 70-es évek stílusával operáló Heart Wants What It Wants-ból pedig már sejthetjük, milyen stílust és témát ölel majd fel a korong: az önelfogadás és a jóllét a kulcsa mindennek. A lemezről egyébként az is kiderült, hogy valószínűleg a dallistán láthatjuk majd a Satellite c. dalt, mely Snoop Dogg-ot jegyzi, mint társelőadó, de hallhatunk majd egy vérbeli country-disco dalt is a legendás Dolly Parton segítségével is Seasons címmel.

Az énekesnő egyébként augusztusban a nyakába veszi az európai kontinenst is, így könnyen becsúszhat még a Sziget lineupjába.