A tervek szerint áprilisban Európában fog turnézni Ava Max

Kikotyogott pár infót az első turnéjáról az énekesnő.

Már lassan 5 éve, hogy Ava Max berobbant a köztudatba a Sweet But Psycho című slágerével, a debütáló albuma pedig idén már 3 éves lesz, azonban saját turnéra még nem tudott indulni, főként a koronavírus járvány miatt. Ez most viszont változni látszik: az énekesnő már korábban elárulta, hogy idén végre útnak indítja karrierje első koncertsorozatát, most pedig azt is kikotyogta, hogy erre a tervek szerint mikor kerül sor, és már nem kell rá sokat várni. 

Ava január végén dobta piacra második lemezét, a Diamonds & Dancefloors-t, amit jelenleg is gőzerővel promótál. Ennek keretein belül a napokban Hollywoodban lépett fel, ahol arra is vette a fáradtságot, hogy találkozzon a rajongóival, és váltson velük pár szót. Az itt összegyűlt fanoknak árulta el, hogy a turnéja áprilisban veszi majd kezdetét Európában, ezután pedig az Egyesült Államokat járja vele végig májusban.

A hivatalos bejelentés egyelőre várat magára, azonban egy rajongó, aki ott volt a koncerten, Twitteren megosztotta a hírt a nagyvilággal. 

Az énekesnő korábban azt nyilatkozta, az egész idei évet koncertezéssel fogja tölteni, így esélyes, hogy nyáron több fesztiválon is elcsíphetjük. 

Az európai fanoknak eddig egyetlen esélye volt látni kedvencüket élőben, méghozzá tavaly nyáron, Lengyelországban, a Kraków Live fesztiválon, ami az első koncertje volt a kontinensen. A bejelentésig csak találgathatunk, melyik országokba látogat el majd a koncertsorozat keretein belül, de reméljük, Magyarország is a dátumok között szerepel. 

A február 3-ai, hollywoodi fellépésén egyébként vegyesen énekelt dalokat a Heaven & Hell és a Diamonds & Dancefloors című albumairól, de azért az utóbbit részesítette előnyben: a 14 dalból 8 erről volt. 

A koncertről találtok pár videót alább: