Sam Smith olyan albumot készített, amelytől mindannyian felszabadultnak érezhetjük magunkat

Szabadság, önmagunk feltétel nélküli szeretete és elfogadása, az önkifejezés öröme és fontossága: Sam Smith új lemezének, a Gloria-nak középpontjában nemcsak a kreatív energiák felszabadítása áll, hanem valami sokkal személyesebb is. Lehullanak az éveken át viselt béklyók, a művész végre igazán kapcsolatba kerül saját magával, és ezt szeretné mindenki mással is megosztani, aki nyitott rá.

Ha létezik szöges ellentéte a szerelmi bánatban született albumoknak, a Gloria ez: Sam végre elkészítette azt a lemezt, ami számára is mentsvárat nyújtott volna azokban az években, amikor kereste önmagát. Az album címe tehát nem egy konkrét személyre utal, hanem sokkal inkább arra a minket formáló, rejtélyes életerőre, amelyet Sam Smith Gloria névre keresztelt.

A Gloria tisztelgés azok előtt a női dívák, énekesek, dalszerzők előtt, akiket annyira imádok és akik annyit segítettek nekem az évek során akár közvetve, akár közvetlenül. A velük kapcsolatos emlékeimből született meg ez a szeszélyes album. Ez lenne az én díva-lemezem? Könnyen lehet! Végre kiengedtem a bennem lakozó Gloria-t

– magyarázza a brit énekes. 

Ez pedig nem is akárhogyan sikerült: az eredmény tizenhárom olyan dal lett, amelyek egy borzasztóan széles palettán mozognak. Van köztük reggae-t és dancehallt ötvöző bulisláger (a Gimme Jessie Reyezzel és Koffee-val); lüktető partihimnusz (az I’m Not Here To Make Friends producere Calvin Harris volt, akivel már korábban is dolgoztak együtt); szívfacsaró érzelemcunami (az Ed Sheerannel közös Who We Love); a címadó dal egy gospelbe oltott altató – és ha akarnánk, se tudnánk elfeledkezni az utóbbi hónapok monstre listavezetőjéről, az Unholy-ról. Kim Petrassal rekordot rekord után döntenek: ők ketten például az első transz és nem bináris előadó-páros, akik a Billboard Hot 100 első helyéig jutottak. 

Talán a fenti a legkülönlegesebb, de korántsem az egyetlen, amiben Sam Smith világelső: két Guinness-rekordot is ő tart. Bemutatkozó lemeze, az In the Lonely Hour ugyanis a leghosszabb ideig az angol album top 10-ben szereplő kiadvány; emellett pedig az általa előadott James Bond-főcímdal volt az első, amely a legendás sorozatból az Egyesült Királyság toplistájának élére került.