Egyre többen tudják, hogy „Ki vagyok én?” – mondta el új dala kapcsán Peter Šrámek

Amióta „A Király” sorozat fut igencsak felpörögtek az események Peter Šrámek életében! December végén új lemez érkezett, a sorozat címével azonos ’A Király – Filmzene & Symphonic’, ami a harmadik helyen indított a lemezeladásokat összesítő MAHASZ által állított toplistán. A szlovák gyökerű előadó nevére egyre többen kapják fel a fejüket, és most egy újabb videóklippel mutat meg magából egy falatot „Ki vagyok én?” címmel, amely a korong nyitószáma is egyben!

Miközben egyre népszerűbb a főcímdal, a „Jöjj velem” – hiszen 20. helyen áll jelenleg a YouTube trending figyelőjén egyre jobb helyezést elérve és nézettsége bőven a félmillió felett hasít –, ezúttal egy jóval líraibb darab kapott videóklipet.

A debütáló „Ki vagyok én?” „A Király” sorozat filmzenei nyitó dala, amely meglepő módon elsőként íródott meg a valóságban is. A 2 CD-ből álló és Zámbó Jimmy legkedvesebb szimfonikus darabjaival kiegészülő anyag filmzenei producere Csicsák Norbert tökéletesen megérezte, hogy milyen hangulatú felvétellel és hangszereléssel tudja megszólítani Jimmy közönségét, ami úgy emlékeztet a néhai énekes zenei világára, hogy nem tűnik másoltnak, hanem egyértelműen új szerzemény érzetét kelti. Peter Šrámek is olyan átéléssel adja ezt elő, mintha saját zenei indulását, álmait tolmácsolná.

A dallal szinkronban azt is mondhatnám, hogy egyre többen tudják, hogy „Ki vagyok én?” Annak idején, amikor jött ez a lehetőség, ez volt az első zene, amit először hallottam az albumról és rögtön beleszerettem!

– meséli Peter Šrámek, aki elmondta azt is, hogy egyre nagyobb reflektorfénybe került a szériával, s hangját egyre többen ismerik fel, tudják, kit hallanak „A Király”-ban, s már nem feltétlenül Zámbó Jimmy-vel azonosítják. 

A dal hangulatát nagyban erősíti a szimfonikus hangszerelés is, amely az Erkel Ferenc-díjas hegedűművész, énekesnő-zeneszerző, Szirtes Edina Mókus csodálatos munkáját dicséri, illetve kiemeli a fiatal Jimmy karakterét Joós István által írt szöveg, aki személyes tapasztalatával még hitelesebbé teszi ezt a mai nyilvánosság számára nem ismert előadói életszakaszt.

Talán kijelenthető, hogy aki zenélésre adja a fejét annak a képzeletében biztosan megjelennek a színpadok, a tapsoló tömeg, a sikerek, elismerések. Jimmy esetében nem csupán a filmben igaz ez, hanem a valóságban is csak a zenében látta a boldogulását és ebből az érzésből semmi és senki sem mozdíthatta el

 – osztotta meg a szövegíró és a Magneoton vezérigazgatója, Joós István, akit a sorozatban Dankó István alakít.

A film egyik kocsmajelentében hangzik egy rövid részlet a zeneszámból, ahol a vendégek valami mulatósabb nótára vágynak, de Jimmy szemében ott ég a tűz és ahogy a kiadványban is elhangzik „a véletlen majd egyszer felemel, de úgysem adom fel, nem adom fel”!