Ava Max: először R&B zenét akartak csináltatni velem

Az énekesnő mégis a popzenében találta meg önmagát.

Mára már Ava Max egyik védjegyévé vált a dalainak a pörgős, popos hangzása, azonban a kiadója eredetileg nem így tervezte bemutatni a nagyvilágnak. Az énekesnő a Rollacoaster magazinnak árulta el, hogy mikor leszerződtették, R&B zenét akartak vele csináltatni, és R&B előadót szerettek volna faragni belőle.

Egy nap aztán úgy érezte, ki szeretne próbálni valami mást is, onnantól pedig nem volt megállás.

Amikor elkészítettem az első popdalomat, úgy éreztem, végre önmagam lehetek

– nyilatkozta.

Azóta már egyszer bebizonyította a 2020-as Heaven & Hell című lemezével, hogy a pop műfaja illik hozzá a leginkább, hamarosan pedig érkezik a folytatás, a Diamonds & Dancefloors. A korongról most egy újabb ízelítőt kaptunk, méghozzá a One of Us című szerzeményt, melyet egy nemrég történt szakítása inspirált.

Ava elmondása szerint az új lemezen kiírta magából az összes bánatát, amit a kapcsolata vége okozott neki, ugyanakkor egyfajta megkönnyebbülés is átszövi a dalokat.

Úgy érzetem, az egész világom összeomlott. Ismét meg kellett találnom önmagam, hiszen az előző egy évben valaki más diktálta nekem, hogy ki vagyok. Mostmár erősebb vagyok, mint eddig valaha, visszatekintve pedig úgy gondolom, jól sült el a dolog

– mesélte a Rollacoasternek.

Az énekesnő második albuma, a Diamonds & Dancefloors január 27-én kerül a boltok polcaira.