10 érdekesség, amit nem tudtál JISOO-ról a BLACKPINKből

Hosszú éveken át készült a hírnévre, tömérdek mennyiségű kisebb szerepe volt: úgy tűnik a kemény munka tényleg kifizetődik Kim Jisoo számára, aki a BLACKPINK nevezetű K-Pop banda egyik oszlopos tagja. Az énekes-színésznő ma ünnepli 28. születésnapját, ennek alkalmából pedig összeszedtünk néhány érdekességet róla.

Hosszú éveken át csak készült a hírnévre?

2011-ben került bele az egész tréning-mizériába. Utána 4 éven keresztül kisebb szerepeket kapott csak, majd de szinte minden területen megfordult. A The Producers c. drámában is szerepelt, látható volt különböző reklámokban, mint a Nikon vagy a Samsonite helyi megjelenéseiben, valamint sok-sok modell munkát is vállalt. Mivel annyira hosszú időn keresztül volt ebben a körforgásban, még egy becenevet is kapott az emberektől, mégpedig úgy hívták, hogy „a lány, aki soha debütál„. 2016-ban pedig végre kitört és bekerült a BLACKPINKbe.

Imád beceneveket adni

Egyik kedvenc szabadidős elfoglaltsága az, hogy kreatív beceneveket adjon kollégáinak. Lisa számára annyira megtetszett a Lalisa becenév, hogy fel is vette. Jennie-nek például a „Jendeuk” nevet, Rosénak pedig a „Rosé-Pasta” nevet adta.

Nagyon válogatós

Számtalan étel van, amit Jisoo ki nem állhat. Nagyon fontos számára viszont a megfelelő fűszerezés, imádja a csípőset és az igazán fűszeres ételeket. Amiket viszont nem szeret: algaleves, naengmyeo, curry répával (répa nélkül imádja), garnélarák, mangó, a jeges víz, disznóságok, hamburgerek, udon, koreai raguleves (budae jjigae), koreai dumpling és húsgolyók, a sushi, a zöld zöldségek, hagyma, kimchi jjigae. A legnagyobb kedvence viszont az eper.

A kedvenc angol szava a „pity”

Jisoo beszél koreaiul, kínaiul és japánul is, viszont az angol nem az erőssége. Láthatóan nagyon próbálkozik és nagyon cuki is közben, ezért is imádjuk a legjobban. Van néhány kedvenc szava, például az „it’s a pity”, vagy az „I’m (not) scary”.

Imádjuk, ahogy beszél, szóval itt is hagyunk egy ötperces válogatást.

Közeli barátai más, ’95-ben született idolok

A híres ’95-ben születettek osztályából természetesen sok előadóval ápol jó kapcsoaltot. Többek között például a szintén világhírű TWICE Nayeonjával, a Red Velvet Seulgijával, vagy a Cosmic Girls Bonájával.

Arcmaszk függő

Gondolkoztál már azon, mitől ilyen csodás az idol arcbőre? A titok receptje egyszerű: minden egyes nap, minimum egy arcmaszkot elhasznál, de ha ideje engedi 2-3at is felrak.

Imádja Pikachut

Gyűjt mindent, aminek köze van a Pokémon ikonikus karakteréhez.

Játszik néhány hangszeren

Könnyen és hibátlanul zongorázik és dobol, gitározni pedig Rosé segítségével kezdett tanulni.

Fura fóbiája van

Amikor Jisoo kicsi volt, megharapta egy hörcsög. Azóta pedig legnagyobb félelme egy hörcsöggel való találkozás, de néha a nyusziktól is tart élő szituációkban.

Színészkedik

Eredetileg színésznőként debütált volna, viszont a tervek megváltoztak az évek során, amíg felkészülése tartott. 2011 és a BLACKPINK debütálása közti időben megannyi reklámban, videóban és TV műsorban szerepelt, több alkalommal le is szerették volna szerződtetni konkurens kiadók, de mivel titokban a YG-nál volt, így mindre nemet kellett mondania. Itthon a Disney+-on is elérhető Snowdrop c. sorozata.