ZAYN bejelentette, hogy dolgozik a negyedik albumán

Nem kerített nagy feneket a bejelentésnek az énekes.

ZAYN legutóbbi albuma lassan két éve, 2021. januárjában jelent meg, most pedig már hivatalossá vált, hogy érkezik a folytatás. Az énekes ugyanis bejelentette, hogy jelenleg is dolgozik a negyedik albumán, azonban szokásához híven nem kerített nagy feneket a bejelentésnek.

A One Direction egykori tagja Spotify-on osztotta meg a hírt a rajongóival, ahol a bemutatkozó szövege végére biggyesztették a következő mondatot:

ZAYN jelenleg a várva várt negyedik stúdióalbumán dolgozik.

Az énekes egyébként nem olyan régen, egészen pontosan november 25-én lepte meg a fanjait egy új feldolgozással, méghozzá Jimi Hendrix 80. születésnapja alkalmából. A zenészlegenda 1971-ben megjelent Angel című szerzeményét énekelte fel, amire egyenesen a Jimi Hendrix családja kezében lévő Experience Hendrix cég kérte fel.

ZAYN eddig három szólólemezt tudhat maga mögött. A debütáló anyaga 2016-ban jelent meg Mind of Mine címmel, melyet a 2018-as Icarus Falls követett. A legutóbbi korongja, a Nobody Is Listening tavaly került a boltok polcaira.