Az utolsó Miután film egy utolsó esélyt ad a szerelemnek

Ez az első film, ami nem egy könyv alapján készült.

Kevés olyan sikeres filmsorozat készült az elmúlt évek során, mint a Miután. Az Anna Todd regényein alapuló filmek közül az első 2019-ben jelent meg, és eddig összesen négy részt tudhat magáénak – hamarosan pedig érkezik az ötödik is. Az eredeti tervek szerint a történet véget ért volna az idei Miután boldogok leszünk című filmmel, azonban még a megjelenés előtt bejelentette Hero Fiennes Tiffin, hogy érkezik az ötödik és egyben befejező felvonás, amit már le is forgattak.

Az After Everything jövőre kerül a mozikba, most pedig az első rövid előzetes is megérkezett hozzá. A kicsit több, mint fél perces videóból nem sok derül ki a történetről, de azt bemutatja, hogy Hardin hogyan birkózik meg a Josephine Langford által alakított Tessával való szakítással – és hát nem túl jól. A szüleinek elárulja, hogy nehezére esik bármit is írni, mert minden Tessára emlékezteti, és egyszerűen nem bírja elfogadni, hogy nem lehet vele. A végén láthatjuk, ahogy vesz egy repülőjegyet, és élete szerelme felé veszi az irányt.

Érdekesség, hogy az öt film közül ez lesz az első és egyetlen, amelyik nem egy könyvön alapszik. A pontos megjelenési dátumról egyelőre még nincs hír, de az már biztos, hogy 2023-ban érkezik az alkotás, ami lezárja a Miután sorozat történetét.