Megérkezett az első betekintő a Barbie filmbe

Egyszerre színes és nyomasztó az első egy perc.

Először visszamegyünk az időben a 2023. július 21-én bemutatásra kerülő Barbie film első betekintőjében, majd pedig néhány képkocka erejéig a bemutatják a főszereplőket is a nézők számára. Érdekesség, hogy a rövid videó elején elég sok utalás látható a 2001-es Űrodüsszeia című filmre.

Margot Robbie és Ryan Gosling valószínűleg tarolni fog jövőre, ugyanis a képi világ miatt, amit a tegnap megjelent előzetesben láthatunk, sokan már azt rebesgetik, hogy a Greta Gerwig által írt és rendezett film megváltoztatja majd a mozit. A videóban például Margot-ot a világ legelső Barbie babájaként felöltözve is láthatjuk.

A videóban egyébként egészen izgalmasan van narrálva ez a felvezetés: Helen Mirren hangján olyan mondatokat hallhatunk, mint az „amióta világ a világ és léteznek kislányok, léteznek babák is, de a babák mindig köztünk maradnak…”

Ijesztő volt. Van egy furcsa érzés abban, ha úgy állsz neki a dolgoknak, hogy bármit megtehetsz. Hol is kéne kezdenem? Milyen történetet kell elmesélnem?

– nyilatkozta Dua Lipa podcastjában a rendező.

Érdekesség, hogy már fut a produkció hivatalos Instagram oldala is, ami először követte a fentebb is említett, illetve 2022-ben Budapestet is megjárt énekesnőt, Dua Lipát, ez pedig csak olaj volt a tűzre, ugyanis a rajongók úgy vélik, köze lehet a filmhez, akár színészi, akár énekesi fronton is.