10 érdekesség, amit valószínűleg nem tudtál Zara Larssonról

A svéd énekesnő 1997. december 16-án látta meg a napvilágot.

Zara Larsson egyike azon fiatal tehetségeknek, akik még 18 éves koruk előtt megízlelhették, milyen is hírnév. Az énekesnő 2008-ban, egy tehetségkutatóban tűnt fel, amit aztán meg is nyert, ez pedig kinyitott előtte olyan ajtókat, melyekre valószínűleg kislánykorában álmodni sem mert. Íme 10 érdekesség, amit valószínűleg nem tudtál az idén a Campus Fesztivál egyik legjobb koncertjét villantó énekesnőjéről.

1. Nagyon fiatalon kezdte

Zara nevére először 2008-ban figyelhetett fel a nagyközönség, amikor is jelentkezett a Talangba, mely mondhatni a svéd Csillag születik. Itt egészen az első helyig menetelt az akkor mindössze 11 éves tehetség.

A kis Zara, miután megnyerte a versenyt.

Egyébként érdemes belenézni a fiatal énekesnő előadásainak egyikébe, hihetetlen, milyen könnyedén énekli Celine Dione My Heart Will Go On c. slágerét.

2. 2015-ben felhívta a Durex figyelmét magára

Zara Larsson neve Svédországban igazán nagynak számít, pláne, hogy már karrierje kezdete során pozitív példaként tekint rá a média, valamint a hallgatóság is. Az első nagyobb akciója a biztonságos szexre hívta fel a figyelmet, mely később egy kollaborációban teljesedett ki a Durex céggel. Larsson Instagram oldalára töltött fel egy képet, ahol szinte a térdéig felhúzott egy gumióvszert: ezt pedig azoknak a fiúknak címezte, akik azt mondják, túlságosan is áldottak odalent a mértetek tekintetében, és ezért nem tudnak óvszert húzni.

3. Nem véletlenül táncol ilyen jól

Mielőtt énekesnő lett volna, táncolni tanult. Larsson a The Royal Swedish Ballet School-ba járt, amit ki is járt, hiszen fontosnak tartotta, hogy legyen végzettsége is.

4. Legnagyobb kedvence Beyoncé

Szerezz magadnak valakit, aki úgy néz rád, mint Zara Larsson Beyoncéra – mondhatnánk ezt is. Az énekesnő teljesen kicsekkolt, amikor találkozhatott nagy kedvencével. Azért valljuk be, valószínűleg mi is pontosan ugyan így reagálnánk rá, ha egyszer csak besétálna a szobába Beyoncé, nem?

5. Alvásproblémái vannak

Nem egyszer mesélt már furcsa alvás-jelenségeiről, és diagnosztizálták is őt. Elmondása szerint, sokszor történik meg, hogy agya felébred, viszont teste nem, így pár másodpercig, néha pár percig mozdítani nem képes azt. Ezt a jelenséget alvásparalízisnek nevezik.

6. A tesója szintén énekesnő

Hannah Larsson, Zara fiatalabbik testévre is zenél, kinézetre pedig nagyon is hasonlít a nagytesóra. Az énekesnő nem szólóban tolja, hanem egy duóban, amelynek lennixx a neve. Csekkoljátok őket is mindenképp alább!

7. Egy ideig vegetáriánus volt

2017-ben mesélt arról, hogy mennyire nehéz döntés volt felhagynia vegetáriánus étrendjével. Elmondása szerint, túlságosan sok halat fogyaszt ahhoz, hogy teljes mértékben vegetáriánusnak nevezze magát, így viszont, hogy nem tudja elhagyni a halat, nem is szerette volna magát vegának hívni.

8. Letörölték a zenéjét a kínai Apple Music-ról…

…miután volt egy kisebb balhéja a kínai márkával, a Huawei-el. 2019-ben kollaborációt jelentettek be, ahol Larsson a P30 Pro nevezetű telefon reklámarca volt. Az énekesnő ezért pedig egy adag utálatot kapott a nyakába, hiszen az internet népe szerint nem illik az énekesnő portfoliójába a kínai kormány nézetei és döntései. 2020-ban állítólag felbontotta szerződését a céggel, ezt pedig a Huawei cáfolta, akik azt állították, hogy szimplán lejárt a szerződés… majd az énekesnő kifejtette a véleményét az ország vezetéséről, amire a válasz az volt, hogy az egész diszkográfiája lekerült a szolgáltató oldaláról.

9. Exét Twitteren ismerte meg

Az énekesnőnek egyszer csak megakadt a szeme egy modellen, melynek hangot is adott Twitter oldalán. A következőt tweetelte:

Ki vagy te, hány éves vagy, miért nézel ki ilyen istenien és a tojást mennyire szereted megsütve reggelire?

Természetesen az internet népe egyből segítségére sietett, hogy összehozza őket, és kiderítették neki, hogy a férfi nem más, mint Brian Whittaker. Azóta sajnos szétváltak útjaik, viszont ezt az énekesnő nem bánja. Egy ideig szingli maradt, majd eldöntötte, hogy nem igazán számol majd be a jövőben szerelmi életéről a médiának, viszont azt tudjuk, hogy már új párkapcsolatban van.

10. A Poster Girl igazából a harmadik albuma

A 2020-ban megjelent Poster Girl-t mindenki Zara második albumának tartja, azonban ez nem teljesen felel meg a valóságnak. 2014-ben ugyanis, 3 évvel a So Good előtt, megjelent egy lemeze 1 címmel, és bár ezt kizárólag Svédországban adták ki, technikailag ez a debütáló korongja.