Eredetileg Selena Gomez kapta volna Demi Lovato szerepét a Rocktáborban

Majdnem 14 évvel a premier után derült fény a titokra.

Valahogy senki sem említette ezidáig, hogy a Jonas Brothers mellett először nem Demi Lovato-t szerették volna látni a Disney emberei a Rocktábor, vagyis a Camp Rock főszereplői között. Természetesen, ez azért is lehet, hiszen abban az időben a csatorna két üdvöskéje nagyon közel állt egyméshoz, hiszen a szerepet Selena Gomez utasította el először – így került Demi Lovatohoz a karakter.

Még most sem a Disney emberei vagy a két színésznő osztotta ezt meg rajongótáborával, hanem Selena Varázslók a Waverly helybőlben lévő apukája, David DeLuise mesélt az esetről még egy 2020-as interjúban a Wildchat Sports-nál – a videó eddig nem látott napvilágot.

Soha nem meséltem még erről, de Selenának ajánlották a Rocktábor főszerepét. Tudta, ha elutasítja, akkor Demi kapja a szerepet. És megtette, ami egy nagyon kedves gesztus. Barátok voltak, sőt a Barney és barátaiban is együtt voltak.

És egyébként sikeresen meg is adta a löketet a film az énekesnőnek, hiszen ezzel írta be magát a Disney csatorna történelmébe, jött is nem sokkal később a folytatása a filmnek, sőt emaitt kapott saját sorozatot, a Sonny a sztárjelöltet, illetve a film első része miatt adhatta ki debütáló lemezét is.