Sebezhető oldalát mutatja meg az énekesnő új videójában.
Tove Lo-t karriere kezdete óta egy magabiztos előadóként ismeri a világ, aki nem fél szabadon felvállalni a szexualitását, vagy éppen megmutatni a testét, amit a koncertjein meg is tesz, most viszont egy sebezhetőbb oldalát osztja meg a nagyközönséggel. Holnap, azaz október 14-én érkezik az énekesnő soron következő, ötödik albuma, a Dirt Femme, melyről a megjelenés előtt most még egy ízelítőt kaptunk.
Megérkezett ugyanis a Grapefruit című dala, melyben a fiatalkori étkezési zavarára emlékszik vissza. Saját bevallása szerint több, mint 10 éve szerette volna már megírni ezt a szerzeményt, azonban egészen ezidáig nem beszélt a nyilvánosság előtt a múltbéli küzdelmeiről a betegséggel.
Tudom, hogy eddig nem igazán beszéltem erről interjúkban, sőt, a zenémben sem, pedig ott vagyok a legőszintébb. Azt hiszem, meg kellett találnom a megfelelő módját annak, hogy megosszam az érzelmeimet arról az ördögi körről, amibe be voltam ragadva. Már rég leküzdöttem az étkezési zavaromat és a testképzavaromat, de túl sok időt vettek el ezek a tiniéveimből
– írta az Instagram oldalán.
A dalhoz egy igazán művészi klip is társult, melyben teljes mértékben az érzelmeké a főszerep.
Tisztán emlékszem arra az érzésre, hogy egyszerűen ki akartam mászni a saját bőrömből. Úgy érzetem, csapdába estem egy olyan testben, amit gyűlölök. Szerettem volna, ha a videó ezt mutatja be.
A Dirt Femme című korongon összesen 12 dal kapott helyet, köztük az eddig megjelent 2 Die 4, a True Romance, a No One Dies From Love, és az Eufória betétdalaként szolgáló How Long is.