Megrendítő videóklippel szólítja meg a krízist átélőket Ya Ou és Pribelszki

A tehetséges, kínai származású dalszerző/előadó, Ya Ou Nem vagyok még készen című új kiadványát Pribelszki Norbi közreműködésével készítette el. A barátokként is jól rezonáló szerzőpáros klipjében a mentális betegséggel küzdőket igyekszik segíteni.

Ya Ou korábban már együttműködött a kiemelkedő rapper/producer Pribelszkivel. Így jelent meg a rádiós sikert arató, Találkoznánk, valamint a Csak egy perc. Ya Ou ezúttal Norbi trapes, zenei világából indult ki vegyítve blues-os hangzását, miközben saját barátságukat állítja reflektorfénybe. Az előadó elmondása szerint ez a szoros baráti kötelék kísértetiesen hasonlít a való életre és a premier apropójából azt is elárulta, hogyan ismerkedtek meg Norbival, ami egy véletlen egybeesés műve:

Norbival szomszédok lettünk, de akkoriban, amikor odaköltözött, még nem tudtam, hogy ő is zenéket ír, akárcsak én. Majd egy közös ismerős révén ez is kiderült! Egyből megtaláltuk a közös hangot, utána pedig a két ajtóval odébb élő idegenből a legjobb barátom lett!

Nem vagyok még készen videóklipjében egy szörnyű hiba miatt elveszítem a legjobb barátomat alakító Ya Out és emiatt igen mélyre kerülök. A való életben is előfordul, hogy elhatalmasodnak felettem a depresszív gondolatok, amiből rendszerint ki tudok lábalni a családom és a barátaim segítségével. Én erőt tudok gyűjteni magamon ilyenkor, ezért ez a felvétel személyesen is fontos ügyet képvisel

– mondta el Pribelszki.

Arra is rádöbbentünk, hogy vannak, akik hasonló nehézségeken mennek keresztül teljesen egyedül. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy van, kihez fordulni, így a videó végén megadtuk a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége elérhetőségeit, hogy lássa mindenki, aki nehéz időszakon megy át, hogy van kihez fordulnia és abban is reménykedünk, hogy a dal és a kisfilm üzenete is eléri ezeket az embereket 

– osztotta meg Ya Ou a hátteret. 

Megosztás: