Kiderült: ekkor jelenik meg az Emily Párizsban 3. évada

Bejelentették a premier dátumát.

Emily kalandjai folytatódnak, még legalább 2 évadon keresztül élvezhetjük az Emily Párizsbant – a 3. etap első képeit épp napokkal ezelőtt kaptuk meg, most viszont lerántották a készítők a leplet arról is, hogy mikor érkezik a Netflixre az évad.

Még idén fejest ugorhatunk Emily új kalandjaiba, amit idén nyáron le is forgattak a francia fővárosban. A 3. évadban egy évvel azután vagyunk, hogy Emily Chicagóból Párizsba költözött álmai munkája miatt, és élete minden területén döntő válaszúton találja magát. A két nagyon eltérő út előtt Emilynek el kell döntenie, hogy pontosan hol van szíve – a munkahelyén is és a romantikus életében is –, és mit jelentenek ezek a döntések a franciaországi jövője szempontjából, miközben továbbra is elmerül a kalandokban és a meglepő fordulatokban.

A premierre december 21-én szerdán kerül majd sor, a bejelentéssel pedig egy rövid előzetest is kaptunk.