Még a biztonságiak is körbevették a Lady Gagának öltözött rajongót, mert azt hitték, az énekesnő az

Túl jól sikerült a rajongó jelmeze.

A hétvégén ért véget Lady Gaga karrierje első stadion turnéja, a Chromatica Ball a több, mint 70 ezer férőhelyes Miami Gardens-i Hard Rock stadionban. Sajnálatos módon a show-t félbeszakította a viharos időjárás, így az utolsó pár dalt már nem hallhatta élőben a közönség, de ezt még a beengedéskor nem sejthették. Ahogy ez az énekesnő koncertjein lenni szokott, rengeteg fan öltözött be kreatívabbnál kreatívabb jelmezekbe, az egyiküké azonban egy kicsit túl jól sikerült, és még a biztonságiak is azt hitték, hogy ő Lady Gaga. 

Az esetről videó is készült, amin látszik, hogy az énekesnőnek öltözött fant körbeveszi a többi rajongó, ahogy próbálja magát átverekedni a tömegen, és a biztonsági őrök is követik őt.

Csak egy drag queen vagyok! Csak egy drag queen vagyok! Nem én vagyok Lady Gaga

– tudatta a tömeggel.

A kijelentésére a biztonsági őr szemmel láthatóan eléggé összezavarodott, és nem igazán tudta hova tenni a dolgot, így csak annyival nyugtázta, hogy: basszus.

Az igazi Gagát egyébként eléggé megviselte, hogy nem tudta befejezni a turné utolsó koncertjét. A közösségi oldalain egy videót osztott meg a rajongóival, melyben sírt a történtek miatt, majd egy másik posztban kért bocsánatot, és köszönte meg a támogatást.

Sajnálom, hogy nem tudtam befejezni a show-t, de túl veszélyes volt a vihar miatt, ami teljesen kiszámíthatatlan volt, és percről percre változott. Szeretlek benneteket. Néhányan évek óta anyaszörnynek hívtok engem, a szívem mélyén tudtam, hogy biztonságban kell tartanom titeket

– írta.

Hozzátette, hogy ez volt élete legjobb turnéja, és örökké emlékezni fog rá. Bár szerette volna az esőben énekelni a Rain On Me-t, mindenki biztonságát kellett előnyben részesítenie. 

A fellépést az utolsó 5 dal előbb állították le az időjárás miatt. A rajongók két órán keresztül vártak a stadionban, hogy folytatódjon, azonban a vihar nem csillapodott, így végül az énekesnő nem tudta befejezni a koncertet.