Megérkezett Lorde húga, Indy Yelich első dala!

Zenei karrierbe kezdett az énekesnő testvére.

Úgy tűnik, nem Lorde az egyetlen tehetséges énekes-dalszerző a családjában, megérkezett ugyanis a 23 éves húga, Indy Yelich első kislemeze, mely a Threads címet kapta. A dal egy kellemes és fülbemászó elektro-pop szerzemény egy kaotikus kapcsolatról, mely akár a híres testvére 2014-es Melodrama című korongján is helyet kaphatott volna. 

Az előadó elmondása szerint már négy éve dolgozik titokban a saját zenéjén, és most elérkezettnek látta az időt arra, hogy ezt a nagyvilággal is megossza, amikor pedig elkészítették a dalt, egyből tudta, hogy ezt szeretné a bemutatkozó kislemezének.

Threads arról a félelmemről szól, hogy felemészt a kapcsolat, amiben vagyok. Egy olyan időszakomban írtam, amikor éveken keresztül se veled, se nélküled kapcsolatban voltam valakivel. Amikor erre a dalra gondolok, a szenvedélyes viták, a félrekommunikáció, és a New York-i éjszakai élet izgalmai jutnak eszembe. Egy mérgező és zűrös szerelem. Az együtt töltött pillanatok emlékképei a barátokkal töltött idővel összevetve, mindig valahol a kettő között. Nagyon különleges szerzemény ez számomra, hiszen bemutatja, milyen is 23 évesen szerelmesnek lenni: kaotikus, reményteli, szenvedélyes

– nyilatkozta Indy. 

Indy-nek nem ez az első próbálkozása a művészet terén, hiszen az elmúlt évek során több verseskötetet is piacra dobott. Elmondása szerint mindig is sajátos hangi adottságai voltak, most azonban már azt is tudja, mit szeretne kezdeni vele. A zenéje terén a legnagyobb inspirációt Bon IverKacey Musgraves, és a Tears for Fears, és olyan írók, mint Ocean VuongFrank O’Hara és Alex Dimitrov jelentik számára.