Pörgősebb dallal tért vissza Lewis Capaldi, hogy ne aludjon el a közönség a koncertjein

Megérkezett a Forget Me!

Három év kihagyás után új zenével jelentkezett az idei Szigetet is megjárt Lewis Capaldi. Megérkezett az énekes visszatérő kislemeze, mely a Forget Me címet kapta, és ami kissé eltér az eddig megjelent szerzeményeitől. Ugyan a szövege ennek is egy szakításról íródott, a zenei alap jóval pörgősebb, mint bármi, amit eddig kiadott. Hogy mi az oka ennek a váltásnak?

Lewis egy saját maga által írt sajtóközleményben adott választ a kérdésre:

Ez azért van, mert ahogy végigturnéztam az egész világot, azt vettem észre, hogy a közönség egy része a kevésbé ismert, lassú dalaim alatt úgy nézett ki, mint akik menten elalszanak a puszta unalomtól. Az új dalom viszont szomorú ÉS gyors, pont, mint én szeretkezés közben. De ne aggódjatok, van még jópár depresszív ballada a tarsolyomban

– írta.

A dal az énekes exéről íródott, miután egy évvel a szakításukat követően már csak az Instagramon látta, mi történik vele, és onnan úgy tűnt, már bőven túl van rajta, Lewis-nak pedig ez rosszul esett.

Nem tartottam fairnek, hogy ő boldognak tűnt, míg nekem fájt a dolog, és attól féltem, hogy teljesen elfelejtett, szóval írtam róla egy dalt.

Az énekes egyébként most is sajátos módon népszerűsíti a dalát, a napokban ugyanis olyan óriásplakátokkal tette meg ezt, amin csupán egy fehér alsó van rajta: