6 év után hivatalosan is visszatért Britney Spears

Íme az Elton Johnnal közös Hold Me Closer!

Hat év kihagyás után új dallal jelentkezett Britney Spears! Az énekesnő Elton Johnnal közösen dobta piacra az énekes Tiny Dancer című klasszikusának átdolgozott és felturbózott, duett verzióját, mely a Hold Me Closer címet kapta. A track Elton elmondása szerint tulajdonképpen az egy éve megjelent és Dua Lipa közreműködésével készült Cold Heart (PNAU Remix) folytatása, ezt pedig a hangzásvilága is alátámasztja.

6 év után az első dalom. Elég király, hogy korunk egyik legendájával, Elton Johnnal énekelhetek. El sem hiszem, hatalmas dolog ez számomra

– írta Britney Twitter oldalán.

A brit ikon a Guardiannek egy interjút is adott a megjelenés kapcsán, melyben elárulta: Britney csupán két óra alatt vette fel a részeit, és ahogy a végeredményen is hallgatjuk, fantasztikusan énekelt. A dal elkészültével egy kicsit győzködni kellett, hogy az a helyes lépés, ha kiadják, hiszen a abúzív gyámsága alatt történtek miatt saját bevallása szerint mára már fél a zeneipartól, Elton pedig pontosan ezért szerette volna mindenképp, hogy megjelenjen. 

Nagyon izgatott vagyok miatta, hogy vele duettezhettem, hiszen ha sláger lesz, ami szerintem esélyes, az megnöveli majd az önbizalmát, és rájön, hogy az emberek tényleg szeretik, törődnek vele, és azt szeretnék, hogy boldog legyen

– nyilatkozta.