10 érdekesség, amit nem tudtál Rudy Pankow-ról, az Outer Banks sztárjáról

Tudtad, hogy tud harmonikázni?

Rudy Pankow 2020-ban robbant be a köztudatba a hatalmas sikernek örvendő Outer Banks-nek köszönhetően, melynek tavaly már a második évada érkezett meg a Netflixre. A harmadikat a tervek szerint még idén nézhetjük majd, emellett pedig a színész több más projektben is feltűnik a jövőben. Rudy ma ünnepli a 24. születésnapját, ez alkalomból pedig 10 érdekességet hoztunk róla.

1. Egy alaszkai kisvárosban nőtt fel

Nem volt számára teljesen idegen az Outer Banks forgatási helyszíne, Észak-Karolina, hiszen egy alaszkai kisvárosban, a csupán 8000 fős Ketchikanben nőtt fel, elmondása szerint pedig a kettő nagyon hasonlít egymásra:

Mindkettő egy halászváros, ahol sok a turista. Vicces volt, amikor a csónakos jeleneteket vettük fel, és mindenki meglepődött, hogy én már alapból tudtam, hogyan kell csónakot vezetni vagy éppen kikötni vele

– mesélte a Wonderland magazinnak.
2. Hivatásos kajakos túravezető

Amikor nem dolgozik, a kedvenc elfoglaltsága a szabadban lenni, de főként a víz közelében. Ezért is döntött úgy, hogy elvégez egy tanfolyamot, és hivatásos kajakos túravezető lesz. Ez tulajdonképpen annyit tesz, hogy ő vezényli le a turisták számára a kajakos túrákat.

3. Majdnem séf lett belőle

Nem mindig a színészkedés volt a kiszemelt karrierje. Egy időben az volt a terve, hogy egy Rhode Island-i kulináris iskolában fog tanulni, és séf lesz belőle. Szerencsére azonban meggondolta magát, és mégis a színészkedés mellett döntött.

4. Sötétben zuhanyozik

Valószínűleg nem látott elég horrorfilmet, ugyanis saját bevallása szerint imád a sötétben zuhanyozni, úgy, hogy csak egy gyertya fénye pislákol halványan a fürdőben.

5. Tud japánul…

…és franciául, és egy kicsit spanyolul is. Az első két nyelven az iskolában tanult, mi több, egy cserediák program keretein belül még Japánba is volt szerencséje elutazni.

6. Egyből a középsuli után Los Angeles-be költözött

Bár szereti szülőhazáját, Alaszkát, tisztában volt vele, hogyha komolyan szeretne a színészkedéssel foglalkozni, Los Angeles-be kell költöznie. Nem vesztegetett sok időt, és a középsuli befejeztével egyből LA felé vette az irányt.

7. Tud harmonikázni…

…és még dobolni, gitározni, és zongorázni is. Nem csak, hogy nagy zenerajongó, de ő maga is tehetséges zenész. Ez onnan ered, hogy a szülei már kiskorától fogva kiemelték neki annak a fontosságát, hogy tanuljon meg hangszereken játszani. Harmonikázni viszont később tanult meg, azután, hogy LA-be költözött volna: elmondása szerint nem megy profi szinten neki, de szeret rajta játszani és gyakorolni.

8. A sulis focicsapat tagja volt

Középsuliban a helyi focicsapat tagja volt, és szerette is a sportot. Manapság már nincs sok ideje játszani, de még mindig szeret mozogni, így gyakran jár úszni, túrázni, vagy snowboardozni a barátaival.

9. Szerepelt a Muse egyik klipjében…

…ami nem más volt, mint a Thought Contagion. A kisfilmet már több, mint 25 milliószor megnézték a YouTube-on.

10. Tehetséges fotós is

Elég csak egy pillantást vetnünk az Instagram oldalára, hogy rájöjjünk, a fotózáshoz is tehetsége van. Bár még nem gondolkozott el azon, hogy ezt tovább fejlessze, de még simán megvan rá a lehetősége!