Kemény kézzel bánt a rendező a színésszel.
Júniusban került mozikba az Elvis című film Austin Butler főszereplésével, aki elsöprő sikert aratott az alakításával, azonban az ide vezető út nem volt zökkenőmentes. Arról már korábban is mesélt a színész, hogy a teste hogyan reagált arra, amikor véget ért a forgatás, és azt is kifejtette már, hogy szinte teljesen elvesztette a kapcsolatot a saját magával a munkálatok alatt, most pedig kiderült, hogy a rendező sem könnyítette meg a dolgát.
Austin a VMAN magazinnak árulta el, hogy Baz Luhrmann, akinek egyébként olyan alkotások fűződnek még a nevéhez, mint a 2013-as A nagy Gatsby, vagy éppen a Moulin Rouge!, nemes egyszerűséggel megalázta a forgatáson, olyan szinten, hogy könnyek között távozott a helyszínről.
Az első napom volt a stúdióban, Baz pedig szerette volna, ha minél közelebb kerülök a karakterhez, akit alakítottam. Behívta hozzám az RCA kiadó összes vezetőjét, mindenkit, aki csak az irodában volt, és azt mondta nekik, hogy üljenek le velem szembe és kezdjenek el csesztetni. Gúnyt űztek belőlem és megaláztak, miközben énekeltem
– kezdte.
A rendező nem pusztán gonoszságból aláztatta meg a stúdió dolgozóival a színészt, hanem arra használta ezt az extrém módszert, hogy a lehető legtöbbet hozza ki belőle, ettől függetlenül azonban mély nyomot hagyott benne az eset.
Annak a jelenetnek a felvételénél, mikor Elvis színpadra lép, és a közönség gyúnyt űz belőle, pontosan tudtam, mit érzett a valóságban. Aznap este sírva mentem haza, amikor velem csinálták ezt
– folytatta Austin.
Mondhatni megérte a sok nehézség, aminek átment a szerep miatt, hiszen sokak szerint élete alakítását nyújtotta a filmben. A rendező csak dicsérő szavakkal illette, sőt, Elvis lányát, Lisa Marie Presley-t is teljesen lenyűgözte Austin:
Megeszem a kalapom, ha nem kap Oscar-t ezért a filmért. Végre valaki tiszteletteljesen és valósághűen játszotta el az édesapámat
– nyilatkozta.