„Kapjátok be!” üzente Olivia Rodrigo Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának több ezer emberrel koncertjén

Lily Allen is csatlakozott az énekesnőhöz.

A mindössze 19 éves énekesnő, Olivia Rodrigo a szombati nap folyamán élete első Egyesült Királyságbéli fesztiválján, a Glastonbury-n lépett fel, miközben egyébként a Sour Tour nevezetű világturnéjával járja a világot – a MUSICDAILYnek volt szerencséje ott lenni a párizsi koncerten, erről hamarosan beszámolót is hozunk.

Rodrigo egyik kedves barátját és kollégáját hívta a színpadra a fesztiválos fellépése során, Lily Allennek pedig óriási tapsvihar járt, ugyanis még mindig igazán közkedvelt hazájában. Egyesítve erejüket pedig elénekelték Allen egyik legismertebb dalát, a Fuck You-t, melyet Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának tanácsának címeztek és név szerint megemlítették ezeket az embereket, akik elfogadták az abortusz betiltását az államokban. Ezzel mondhatni megsemmisítve a nők jogait, több száz évet lépett vissza a demokrácia.

Bátor és vagány lépés volt ez az új generáció egyik legnagyobb ikonjától (ha bárki megkérdőjelezné Olivia erejét, csak nézzünk rá a jegyeladásaira, ugyanis mindössze 5 másodperc alatt lett teltházas világturnéjának minden állomása, a Glastonbury-n is több tízezer ember gyűlt össze csak az ő bulijára.

Le vagyok döbbenve és félek attól, hogy mennyi nő és lány fog meghalni emiatt. A következő dalt a Legfelsőbb Bíróság öt tagjának szeretném címezni, akik megmutatták nekünk, hogy a nap végén valóban le sem szarják a szabadságot. Ezt a dalt a bíróság tagjainak énekeljük: Samuel Alito, Clarence Thomas, Neil Gorsuch, Amy Coney Barrett és Brett Kavanaugh. Ki nem állhatunk titeket.

– hangzott el az énekesnő felvezetője, melyet brutális tapsvihar követett.

A törvénymódosítást 50 évvel a törvény meghozatala után semmisítették meg, sokan pedig azért is kritizálják a döntést, mivel ezzel azt az üzenetet mutatják az embereknek, hogy szabadságuk és döntési joguk egyáltalán nincs, illetve sokan azért háborodtak fel, mert hamarabb szabályozzák az abortuszt, mint a fegyvertartást, melynek köszönhetően évente több ezren veszítik el életüket, például iskolai lövöldözésekben.