Budapestre jön a Kodaline

2022-ben ismét Európában turnézik a Kodaline! Nem csoda, hiszen legutóbbi studióalbumuk, a One Day At A Time óriási népszerűségnek örvend, jelenleg több, mint 300 millióan streamelték a lemezt, YouTube-on pedig már több, mint 150 millió megtekintésnél jár. A zenekar év végén, októberben és novemberben látogat ismét Európába.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét turnéra indulunk és most valami olyannal készülünk, amire korábban még nem volt példa. Nagyon büszkék vagyunk a show-ra, ez valami olyan lesz, amit nagyon régóta szerettünk volna összehozni. Reméljük, hogy a közönség is ugyanannyira fogja élvezni majd, mint mi

– nyilatkozta a zenekar.

2019-ben a Kodaline karrierje talán legnagyobb helyszínein lépett fel. Szülővárosukban, Dublinban például két sold-outos szabadtéri bulit csináltak a St. Anna’s Parkban, a tíz állomásos UK-turnéjuk pedig egy teltházas londoni show-val csúcsosodott ki  a Roundhouse-ban. Ha egy kicsit messzebbre tekintünk, a banda a legmenőbb fesztiválokon is fellépett, mint például a Lollapalooza, a Benicàssim, vagy az NH7 Weekender, ami az indiai Pune-ban található. Ennek a fellépésnek az érdekessége, hogy első ír bandaként a Kodaline szerepelt az NH7 Weekender headline-erei között. A csapat Ázsiát is bejárta, hiszen szintén headlinerként ott voltak a Monsoon Music Fesztiválon Vietnámban, valamint felléptek még Kínában, Japánban, Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken, Malajziában, Indonéziában,Thaiföldön, Tajvanon és Szingapúrban is.

A One Day At A Time a zenekar negyedik albuma, mely 2020-ban jelent meg és egy új fejezetet nyitott a banda életében, amire eddig sem lehetett panasz: három #1-es album Írországban, két TOP 5-ös album az Egyesült Királyságban és több, mint 2 milliárdos hallgatottság a Spotify-on.

Ha szeretnéd élőben is meghallgatni a Kodaline legújabb albumának dalait, találkozzunk október 22-én az Akvárium Klubban!

jegyvásárlás // esemény

Megosztás:

Kövess Instagramon!
A követéssel egyben támogatod munkánkat, valamint nem maradsz le exkluzív tartalmainkról sem!