Megérkezett a Don’t Forget!
Ugye mindenkinek ismerősen cseng Sky Ferreira neve? Ha nem, akkor segítünk: az énekesnő 2010-ben, csupán 18 évesen robbant be a köztudatba első pár kislemezével, majd 2 EP és a virális slágere, az Everything Is Embarrassing után 2013-ban dobta piacra debütáló albumát Night Time, My Time címmel. Pár évre rá be is jelentette a második lemezét, melyet Masochism névre keresztelt, ám ezután hosszú időre majdnem teljesen eltűnt a zenei színtérről, és csak elszórtan adott ki egy-egy dalt, mint például a Charli XCX-szel közös Cross You Out, a Nyomd, bébi, nyomd című film betétdala, az Easy, és a 2019-es ballada, a Downhill Lullaby.
Bár az utóbbit már az új korongra szánta, három évig ismét alig hallottunk felőle, egészen ezidáig. Megérkezett ugyanis a legújabb kislemeze, a Don’t Forget, mely az elődjéhez képest jóval poposabb, és az első albuma hangzását idézi. Sky elmondása szerint ezzel a dallal vissza szeretné venni az irányítást a karrierje felett, mert az elmúlt évek során meggyűlt a baja a kiadójával, és többek között ezért is csúszik ennyit a lemeze.
Arról szól, hogy szeretném szabaddá tenni magam, de nem a hagyományos értelemben. Egyelőre nem feltétlenül érzem magam szabadnak. Nem szeretnék senkit bemártani, de azon gondolkoztam: hogyan tudnám elmesélni, miken mentem keresztül anélkül, hogy az áldozat szerepébe bújnék?
– mesélte a Vulture-nek.
Bár még nincsen pontos dátum, a Masochism a tervek szerint még idén megjelenik, és a nagy része már készen van. Az énekesnő elárulta, hogy már csak a végső simítások vannak hátra a munkálatokból, és természetesen nagyon izgatott, hogy közel egy évtized után ismét kiadhat egy lemezt. És hogy mire számíthatunk tőle?
Megmaradtam a sajátos hangzásomnál, de több fajta műfajt is szeretek, szóval próbálom megtalálni az egyensúlyt közöttük és összekötni őket. Tulajdonképpen csak olyan zenét csinálok, amit én is szeretek
– ecsetelte.
Sky egyébként idén turnéra is indul. A nyáron olyan európai országok fesztiváljain lép fel, mint Lengyelország, Belgium, Spanyolország, vagy éppen Portugália, de tervben van még jópár fellépése, melyeket hamarosan be is jelentenek.