13 év után vége a Vámpírnaplók korszaknak

Az utolsó sorozatot is elkaszálták, ami az anyasorozathoz kapcsolódik.

2018 óta van műsoron az amerikai The CW csatornánk a Legacies: A sötétség öröksége c. sorozat, melyet A sötétség kora előzött meg. Ezeknek az “édesanyja” mondhatni pedig a Vámpírnaplók, mely 2009-ben debütált és szerzett világhírnevet.

És a csatorna a tegnapi napon kaszálta el a legfiatalabb tagját is a családnak, így a rajongók 13 év után először maradnak a Vámpírnaplókhoz köthető néznivaló nélkül. Julie Plec, aki felelős volt a szériákért bevallása szerint csalódott, hogy elhagyja az univerzum, melyet oly sokan szeretnek a csatornát.

A sorozat utolsó epizódja így június 16-án kerül bemutatásra, mely az eredeti tervek szerint csak évdafinálé lett volna, nem pedig sorozat záró epizód. Így felmerül a kérdés, vajon mennyire ér majd vége cliffhangerrel az alkotás, illetve az is kérdéses, hogy hány történetszálat sikerül majd úgy lezárniuk, hogy kielégítsék a nézők igényeit. Itthon az HBO Max felületén érhető el egyelőre az alkotás.

Megosztás: