Jön A nyár, amikor megszépültem sorozat változata

Premierdátumot is kapott az alkotás!

Úgy tűnik, nem fogunk unatkozni nyáron sem, ugyanis az Amazon Prime Video is felforrósítja a hangulatot. A hazánkban nem annyira ismert streaming platformon egyébként olyan gyöngyszemek vannak, mint a Jonas Brothers koncertfilmek, Justin Bieber a Mi világunk alkotása, vagy Camila Cabello Hamupipőkéje.

Most pedig egy új sorozatot mutat be a nagyközönségnek a platform, mégpedig Summer I Turned Pretty címmel, mely a Nyár, amikor megszépültem c. könyvet dolgozza fel. Érdekesség, hogy a könyv szerzője nem más, mint Jenny Han, akinek a neve A fiúknak, akiket valaha szerettem könyvek és filmek miatt lehet ismerős, szóval annyi biztos, hogy egy profi kezében vannak a dolgok. De kik alakítják a főszereplőket? Nos, a legtöbbjüket eddig nem igazán láthattuk képernyőn, ugyanis egész fiatal színészekről van szó: Lola Tung, Christopher Briney és Gavin Casalegno karakterei körül forog majd a világ.

A sorozat teljesen hű marad a könyvhöz, így a leírása a következő: Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül, oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé. Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat?

A sorozat június 17-én debütál az Amazon Prime Videon az Egyesült Államokban, így valószínűleg hozzánk is akkor ér majd el, az első előzetes pedig tegnap debütált.

A sorozat készítőinek pedig sikerült Taylor Swift egyik újrakiadását megszereznie, így a This Love (Taylor’s Version)-t is meghallgathatjuk.