Lewis Capaldi és Mimi Webb is Krakkóban!

Új nevek érkeztek.

Tényleg teljes erejével tér vissza a Kraków Live Fesztivál 2022-ben! Meg is érkeztek az első nevek, akik biztosan fellépnek majd a 2 napos fesztivál 1-1 napján, köztük Halsey-val, akinek érkezéséről már tegnap beszámoltunk. Lássuk, kik jönnek még a augusztus 19 és 20 között a rendezvényre.

Halsey például új lemezével, az If I Can’t Have Love, I Want Powerrel érkezik Lengyelországba életében előszőr. Több milliárd streamelést és Grammy jelölést is magáénak tudhat, most pedig saját magát is megpróbáltatta, ugyanis egy teljesen új műfajban mutatkozott. Augusztus 20-án lép a nagyszínpadra majd, várhatóan egy elképesztő showval.

Lewis Capaldi augusztus 19-én érkezik a helyszínre. A 2x Brit Award nyertes és Grammy díjra jelölt énekes Someone You Loved c. világslegérvel varázsolja majd el a közönséget, miközben még több szomorú balladával ríkatja meg az egybegyűlteket.

Szintén a nyitónapon lép színpadra a nagyszínpadon a feltörekvő popénekesnő, Mimi Webb, aki úgy keveri az szomorkás dallamokat és a modern jellemvonásokat, mint egy profi. Illetve 20-án a Parcels koncertjére is sor kerül majd, sőt a lengyel hip-hop fenegyereke Jan-rapowanie is látható lesz.

A Kraków Live Festival szolidáris Ukrajnával, és az országuk orosz agressziójával szembesülő ukránok támogatásának helyszíne lesz. A fesztivál ideje alatt egy különleges kezdeményezésre kerül sor: „Wspierajmy Ukrainę na koncertach / Support Ukraine at concerts” címmel. A részletekről hamarosan bővebben tájékoztatnak a szervezők.