Sírva mesélt új daláról Charlie Puth

Újabb Charlie Puth-dal az érkező korongról!

Charlie Puth egy percig sem tétlenkedik: újabb dallal jelentkezett az amerikai szupersztár, a That’s Hilarious pedig minden, csak nem nevetséges! Az előadótól már megszokhattuk a komplexebb felépítésű, izgalmas hangszerelésű kiadványokat, az újdonság pedig ismét bővelkedik a nem mindennapi, modern pop-os megoldásokban.

Januárban a Light Switch-csel tért vissza Charlie, ami pillanatok alatt hódította meg a hazai és nemzetközi rádiókat egyaránt, míg Spotify-on már 132 milliós streamet generált. A track már a megjelenése előtt hatalmas közönségkedvenc volt, hiszen Charlie lelkesen közvetítette, mára 16 milliósra duzzadt TikTok táborának a dal készületeit – ezt a jó szokását pedig most is megtartotta, így a rajongók nem kevés ízelítőt kaptak az új felvételből. Nem túlzás ha azt mondjuk, már emberek millió várták tűkön ülve, hogy teljes hosszában hallják a That’s Hilarious-t – a rajongóknak pedig nem kellett csalódniuk: a karakteres hangú énekes most is egy azonnali dallamtapadást okozó számmal vesz le minket a lábunkról.

Az újdonság szintén hallható lesz Charlie új lemezén, ami az énekes elmondása szerint az eddigi legszemélyesebb albuma lesz, úgy ahogy a That’s Hilarious is, hiszen az előadó elmesélte, hogy:

Nagyon izgatott vagyok a dal megjelenése kapcsán, de valahányszor meghallhatom, valahogy visszakerülök egy olyan időszakba, amely igazán nagy kihívást jelentett az életemben. Soha nem mondtam el az embereknek, hogy mi történt velem, és azt a fájdalmat, amelyet életem legrosszabb szakítása során éltem át 2019-ben… Csak be akartam söpörni a szőnyeg alá, újrakezdeni, és jobb emberekkel körülvenni magam. De ez a legnehezebb szám, amit valaha össze kellett hoznom.

A négyszeres Grammy-jelölt énekes-dalszerző-producer 2015-ben robbant be a köztudatba Wiz Khalifával közös See You Again című slágerével, és fenekestül felforgatta a zenei szcénát. A Spotify-on eddig többmilliárd streamet generált, a nézők pedig YouTube-on is szétszedik: Attention című megahitje már meghaladta az egy milliárd megtekintést, míg a We Don’t Talk Anymore című dalának videóklipjét már több mint 2,8 milliárdan látták.

Az énekes napokkal a megjelenés előtt mesélt a dalról TikTokon, ahol érzéseit teregette ki az internet népének.

@charlieputh

“That’s Hilarious” is out tomorrow.

♬ original sound – Charlie Puth