Hiába halt meg ez a szereplő, visszatérhet a Squid Game – Nyerd meg az életed 2. évadában

A készítőknek egyelőre nincs sok ötlete… vagy mégis?

Hiába, valószínűleg mindenki hallott a Squid Game, vagyis a Nyerd meg az életed c. Netflix alkotásról, ugyanis voltak olyan hónapok, amikor nem tudott az ember úgy közösségi térbe menni, hogy ne került volna szóba az alkotás. Nem meglepő, hiszen a streaming platform legnézettebb tartalma lett hetek alatt, a színészeket napok alatt több millióan követték be közösségi média oldalaikon, majd jött a hír, hogy érkezik egy második évad is a sikernek köszönhetően.

A Deadline beszélgetett a készítőkkel és néhány szereplővel a PGA díjátadón, ahol megszólalt a készítő, Hwang Dong-hyuk is, aki azt mondta, egyelőre nagyon gyerekcipőben jár az egész, nem nagyon tud semmi érdekeset vagy egyáltalán részletet megosztani a nézőkkel, de azt elárulta, hogy nagyon keményen dolgoznak a dél-koreai túlélős sorozat új etapján.

Az biztos, hogy több menő játék lesz majd, ennyit mondhatok. Inkább csak filozofálok és ötleteket gyűjtök a második évadhoz. Még a forgatókönyv írását se kezdtem el.

Amikor arról kérdezték őket, hogy mi lesz az első évadban megszeretett karakterekkel, vajon tényleg ennyi volt nekik és nem láthatjuk őket soha többé, vagy benne lesznek néhány visszaemlékezés keretein belül, akkor a készítő nem tudott pontos választ adni, hogy mire számíthatunk. Annyi biztos, hogy sokan nem térnek vissza.

Nem, mivel a legtöbbjük halott. Megpróbálom majd visszahozni őket a második évadra

– mondta nevetve Hwang.

A készítővel a vörösszőnyegen megjelent HoYeon Jung is, aki Kang Sae-byeok karakterét hozta a képernyőre az első évadban, így Hwang ránézett és annyit mondott:

Mondjuk, hogy van egy ikertestvére… majd meglátod.

A színésznő hozzátette, hogy lehet neki is vannak ötletei, hogy min kéne változtatni.

Mi lenne, ha befesteném a hajam? Vagy plasztikáztatnék?

Sajnos rá kell jönnünk, hogy a sorozat második etapja tényleg nagyon készülő fázisban van, főként tárgyalások és meetingek zajlanak még ebben a szakaszban, ahol próbálják összeszedni a legjobb ötleteket, cselekményszálakat egy-egy szereplőnek, na meg arról diskurálnak, hogy tudják összekötni a két évadot. Így az is biztos, hogy 2023-2024-nél hamarabb biztosan nem kerül fel a streaming óriás, a Netflix kínálatában a folytatás.