Ed Sheeran azért nincs rajta az albumborítóin, mert szerinte nem néz ki elég jól hozzá

Már a karrierje elején eldöntötte az énekes, milyen címet ad majd a lemezeinek.

Ed Sheeran diszkográfiája, egészen pontosan az album címei és a borítói egy kissé kilógnak a pályatársaié közül, ugyanis már karrierje kezdete óta matematikai jelek után nevezi el a korongjait, ez pedig egy nagyon tudatos döntés volt a részéről. De hogy miért is határozott így? Az énekes az új-zélandi The Project NZ-nek árulta el az okát.

Az a helyzet, hogy nem nézek ki túl jól. Úgy voltam vele, hogy soha, de soha nem akarok reklámarc lenni. Nem akarom azzal eladni az albumaimat, hogy ott állok, hogy “helló, mizu?”

– kezdte.

A matematikai szimbólumok pedig úgy jöttek a képbe, hogy azért szeretett volna valamit, ami alapján egyértelműen beazonosítható a munkássága nagyközönség számára.

Végül kitaláltam, hogy színekkel és szimbólumokkal fogom megoldani a dolgot. Úgy voltam vele, odáig szeretnék eljutni, hogy ha van egy piros plakát csak egy egyenlőség jellel, vagy egy zöld csak egy szorzás jellel, vagy egy kék csak egy osztás jellel, vagy egy narancsságra csak egy összeadás jellel, az emberek egyből kapcsoljanak, hogy “oh, Ed Sheerannek jön egy új albuma.

Ednek be is jött ez a taktika, hiszen mind a 4 szólóalbumával leigázta az egész zeneipart. Hamarosan pedig új zenével is jelentkezik, ám egyelőre nem a  című korongot dobja piacra.

Ami most fog jönni, az egy kicsit más stílus, és pár napon belül érkezik is az első dal róla. Őszintén szólva nem hiszem, hogy Új-Zélandon hatalmas sláger lesz, valahol máshol viszont szerintem igen. Amikor meghalljátok, megértitek majd, miért mondom ezt.

A – albumra sem kell már azonban sokat várni, hiszen még tavaly nyáron azt nyilatkozta, hogy az elkövetkezendő másfél évben azt is kiadja, és a jövő februárban induló koncertsorozatának is a +-=/x Tour nevet adta. 

Ed teljes The Project NZ-nek adott interjúját itt tudjátok megnézni: