© Acacia Evans

abcdefu – vagyis ezt nyújtja még GAYLE, aki napok alatt leigázta a TikTokot

Nashville csiszolatlan gyémántja jelentkezik első, önálló hatszámos EP-jével.

Millióban mérhető tömegek kántálták az angol ABC első hét betűjét az utóbbi hónapokban a nyers zenéjéről pillanatok alatt felismerhető dalszerző-előadónak, azaz GAYLE-nak köszönhetően. 

A megalkuvást nem ismerő énekesnő, GAYLE tavaly cunamiként sújtott le a toplistákra abcdefu című világsikerével, majd idén felülírva eddigi várakozásainkat egy igazán rebellis folytatást szánt, legutóbb kiadott, ur just horny gitártorzított akkordjaival. 

A mindössze 17 éves, nashville-i művésznő megállíthatatlan, hiszen első, hat számból álló középlemezét osztja meg a study of the human experience címmel benne szerepltetve az említett két gyöngyöt is. Az új EP-ben már egy jóval rétegzettebb képet kaphatunk GAYLE személyiségéről, miközben az énekesnő hajlandó szűretlenül feltárni legmélyebb bizonytalanságait és vágyait egy mégis gyönyörűen árnyalt dalszerzői struktúrán keresztül.

Az új lemezen a pop, az alternatív, a rock és az R&B csodás egyvelegében pezseghetünk, ami mellé most egy bónuszt is kapunk. A korong első számához, a luv starvedhoz ugyanis egy extravagáns videóklip tartozik, jól bemutatva azt, ami a trackben is rejlik: a nyugodt zongoramenetből az énekesnő védjegyévé vált apokaliptikus gitárriffjei is menthetetlenül a felszínre törnek.