2006-os euro-dance dalt vett alapul Charli XCX és Rina Sawayama

Charli lemeze márciusban érkezik.

Hosszú út vezette ide Charli XCX-et, ugyanis vadonatúj lemeze, a CRASH csak márciusban érkezik, de már tavaly bejelentette annak érkezését, sőt a most megjelent Rina Sawayama kollaborációval együtt, így már három dalt hallgathatunk végig a korong megjelenése előtt.

A két énekesnő évek óta közeli kapcsolatot ápol, az eredeti tervek szerint Charli 2019-es saját nevével fémjelzett alkotásán is hallhattuk volna őket egy duett erejéig, de ez végül nem valósult meg, így csak 3 évvel később került erre sor.

Imádom Septembert, imádom az eredeti dalt és úgy gondoltam, a rajongóim is szeretik az eurodance-et.

– mondta Charli a premier alatt a BBC Radio-nál.

A ma berobbant Beg For You c. szerzemény pedig egy igazi európai slágert, egy #throwbackthursday-t idéző euro-dance örökzöldet használ fel, mégpedig September Cry For You c. viral slágerét veszi alapul, mely hónapokkal ezelőtt Twitteren, majd TikTokon is futótűzként terjedt.

Megosztás: