Lana Del Rey után most Tove Lo került bele az Eufóriába

A svéd popszenzáció, Tove Lo, aki a Sziget Fesztivált is megjárta már, most hasonlóan kollégájához, Lana Del Rey-hez, bekerült az HBO nagysikerű sorozatának, az Eufóriának univerzumába.

2019-ben jelent meg legutóbbi nagylemeze, a Sunshine Kitty, utolsó szólódala pedig 2020-ban szólt egy nagyot. Majdnem 2 évvel megjelenése után most pedig az Eufóriához adta a hangját, How Long című szerzeményével.

A dal a szerelemről, a cserbenhagyásról és a tagadásról szól. Az elsők között vettem fel ezt a dalt az első karantén alatt és úgy érzem, a maga sötétségében csodálatos. Megtiszteltetés, hogy az Eufória részese lehet, imádom a sorozatot, azért amilyen nyers és provokatív a történetmesélése

– mondta az énekesnő a megjelenésről.

A pletykák szerint a dal az idén érkező új lemezének előfutára – legalábbis hangzás szinten. Annyi biztos, hogy ez a dal nem kerül fel korongjára, de egy újabb dark-szintipop mesterműre számíthatunk.

Tove egyébként idén tervez visszatérni – egyre több fesztivált is vállal el Európa-szerte, de hazai dátumról egyelőre nem tudni.