Eltolták a Måneskin budapesti koncertjét

Az egész turnét egy későbbi időpontban tartják meg.

Mint kiderült, a Måneskin biztosan nem jön Budapestre március elsején, sőt az egész turnéjukat egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontban tartják majd meg.

Annyi biztos, hogy a már megvásárolt jegyek érvényesek lesznek az új dátumra, illetve a banda azt is megígérte, hogy az új dátumokat megpróbálják március elseje előtt megosztani velünk.

Sziasztok, nagyon sajnáljuk, hogy ezt kell mondanunk, de az egész turnét el kell halasztanunk a járványhelyzet miatt. Sokat dolgoztunk ezért a turnéért, és minden készen állt, de sajnos az elmúlt napokban rossz híreket kaptunk a helyszínek jelenlegi lehetséges kapacitása és a lebonyolítás kapcsán. Nem tudjuk garantálni az összes fellépést úgy, hogy minden országnak saját szabályai vannak, amit természetesen be kell tartanunk, mert a koncerteket mindenki számára teljes biztonságban kell megcsinálnunk. Nagyon-nagyon sajnáljuk, és reméljük, hogy mihamarabb be tudjuk jelenteni az új dátumokat. Köszönjük a türelmeteket és támogatásotokat, ebben a helyzetben mindannyian együtt vagyunk, csak ki kell tartanunk, de visszajövünk, esküszünk, és az még jobb lesz. Szeretünk Benneteket!

Megosztás: