Titokban házasodott össze a 5 Seconds of Summer tagja!

Tavaly ilyenkor mondták ki a boldogító igent.

Úgy tűnik elkelt Michael Clifford is, a hamarosan Budapesten koncertező 5 Seconds of Summer egyik oszlopos tagja, ugyanis Crystal Leigh-vel kimondták a boldogító igent.

A pár és a násznép is igazán jól tud titkot tartani, ugyanis a People exkluzívan számolhatott be arról, hogy a szerelmespár most ünnepli első házassági évfordulójukat, ami azt jelenti, hogy egy évvel ezelőtt keltek egybe – nem semmi teljesítmény.

Mint kiderült, a nagy ceremóniát eredetileg 2021. január 11-ére tervezték, de ezt elhalasztották, ugyanis akkor úgy ítélték meg, hogy a tomboló világjárvány miatt nem biztonságos és felelősségteljes a családot és közeli barátokat Balira utaztatni. Ez a dátum egyébként az ötödik évfordulójuk lett volna. Mindenestre úgy érezték, hogy tartanak akkor egy kis összejövetelt, ahol aláírták a dokumentumokat és közeli ismerőseikkel megünnepelték az egybekelést.

Az emlékezetes összejövetel inkább csak formaiság volt, Clifford és Leigh elmondták, hogy a nagy ceremóniára átraktak szinte minden izgalmas és tradicionális dolgot, főként azért, mert Leigh édesanyja nem tudott ott lenni ezen az eseményen.

Minden tradicionális, speciális dolgot meg akartam tartani a rendes ceremóniára, hogy anyukámmal együtt élvezhessük. Mindketten egykék vagyunk, szóval prioritás számunkra, hogy mindkettőnk szülei átéljenek minden pillanatot, hiszen egyszer van az ember életében esküvő!

– mondta Leigh

Azt is megtudtuk, hogy a fanokat sem szeretnék kihagyni a ünneplésből, velük is át szeretnék élni ezeket a pillanatokat. Erre például jó pillanat lehet a Budapestet érintő No Shame turné idén tavasszal. Sőt, azt is elárulta az immáron férj, hogy lehetséges, hogy van egy két meglepetése a rendes esküvőre.

Lehet, hogy írtam, lehet hogy nem írtam Crystalnak egy dalt, amit az esküvőn tervezek elénekelni

– árulta el Michael.

Az est folyamán például Luke Hemmings és jegyese Sierra Deaton például Leigh-nek egy képet nyújtottak át volt édesapjáról, azzal a gondolattal, hogy ő is köztük legyen az alkalmon, a páros egyébként énekelt is, emellett Abbey és Calum is beszédet mondtak.

Mint ahogy a hivatalos, nagy ceremónia is, a nászút is egy kicsit váratott magára, bár azt állítják kiélték magukat amikor ki kellett költözniük lakásukból a felújítás miatt.