Ekkor érkezik The Weeknd meglepetés lemeze

Néhány nap és új lemezzel jelentkezik az énekes.

Igaz, hogy pár hete azon búslakodtunk, hogy budapesti koncertjét is lemondta The Weeknd arra hivatkozva, hogy inkább nagyobb helyszíneken szeretne fellépni, most viszont megpróbál kárpótolni minket – legalábbis minimálisan.

Heteken keresztül csepegtette az infókat és jeleket új albumával kapcsolatban, most viszont lerántotta a leplet a Dawn FM c. korongról, illetve azt is elárulta, hogy most pénteken, azaz január 7-én már hallgatható is lesz az alkotás.

A hírt egy igazán sötét és misztikus videóban jelentette be, mely szervesen kapcsolódik előző, nagysikerű lemezéhez, az After Hours-hoz, hiszen míg előző lemezének promóciós videójában bekötött fejjel láthatjuk, most megöregszik a videó végére, miközben a képernyőn a következő látható:

egy teljesen új hangzásvilág, mely The Weeknd fejéből pattant ki

Valószínűsíthető, hogy a videóban a korongon helyet kapó előadók nevei jelennek meg, így lehetséges, hogy Quincy Jones, Tyler, the Creator és Lil Wayne is hallható lesz majd az újdonságon. A videó végén egy újabb, titokzatos üzenetet hallhatunk:

Most a 103.5 Dawn FM-et hallgatod. Túl sok időt töltöttél a sötétben, így ideje a fény felé sétálnod és elfogadnod a sorsod.

Erről, pedig pénteken remélhetőleg kiderül, mit is akar jelenteni.