Lucas Bravo, az Emily Párizsban sztárja: a hírnév a legrosszabb dolog, ami történhet veled

A színész úgy érzi, tárgyként kezelik.

2020 októberében bombaként robbant a Netflixen az Emily Párizsban című vígjátéksorozat, és bár legalább annyian kritizálták különböző okokból, mint amennyien imádták, az tény, hogy rengetegen nézték meg. Egészen pontosan a megjelenést követő hónapban világszere 58 millió háztartásban indították el a szériát, ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy az addig kevésbé ismert színészei is belekóstoljanak a hírnévbe.

Valószínűleg volt olyan, akinek ez imponált, a sorozat Gabrieljének, Lucas Bravo-nak viszont abszolút nem. Mi több, a 33 éves francia színész, aki modellként kezdte karrierjét, a Times-nak egyenesen azt nyilatkozta, hogy a hírnév a legrosszabb dolog, ami valaha is történt vele. Hogy miért?

10 éven keresztül güriztem azért, hogy eljussak idáig. Úgy éreztem, jó irányba haladok, aztán egyszer csak, egyik pillanatról a másikra én lettem az ügyeletes szépfiú. A hírnév a legrosszabb dolog, ami történhet veled. Szemfényvesztés az egész, nem jelent semmit

– nyilatkozta.

Lucas, aki egyébként 2020-ban Magyarországon forgatta a Mrs. Harris Goes to Paris című filmet, egyszerűen beskatulyázva érzi magát a szériában alakított szerepe miatt, és ez arra is rányomja a bélyegét, hogy milyen karaktereket szánnak neki.

Nem lehetsz egyszerre jóképű, okos, és lehetnek mély gondolataid. Olyan szerepeket kapok, mint például egy buta testitanár. Nehéz kitörni ebből a skatulyából. Persze nem akarok panaszkodni, de ez az igazság. Egyik pillanatról a másikra tárgyként kezdtek kezelni.

Sőt, elmondása szerint azóta, hogy egyik pillanatról a másikra ismert lett, egyre kevesebb önbizalma van, hiszen nem érzi úgy, hogy fel tud érni ahhoz az ideálhoz, aminek az emberek gondolják őt.

Amikor azt mondja neked valaki, hogy szépfiú, egy egészséges, jól kinéző, izmos pasi jut eszedbe, én pedig nem vagyok az.

A hírnévnek egy másik árnyoldalát is megismerhette már, méghozzá azt, amikor nyilvános helyen felismerik, és egy ciki helyzet kerekedik belőle. Az első ilyen eset ráadásul pont Budapesten történt vele, még 2020. októberében, az Emily Párizsban első évada megjelenésekor: Lucas csak nyugodtan szeretett volna vacsorázni egy étteremben, amikor két nő az engedélye nélkül, titokban elkezdte őt fényképezni.

Két velem egykorú nő ismert fel. Akkor először történt velem ilyesmi, szóval fogalmam sem volt, hogyan kellene kezelni a helyzetet. Az egyikük egyszer csak átült máshová, úgy, hogy háttal legyen nekem, a másikuk pedig sunyiban csinált egy képet

– mesélte még 2020-ban a People magazinnak.

Reméljük, emiatt azért nem lett negatív élmény neki a budapesti tartózkodása! Az Emily Párizsban második évada már elérhető a Netflixen.